„Ilyen modellről csak jó képet lehet készíteni!”

dreamworldphotohu-gyerekfotozas-modell-3

A profi fotósorozatok kapcsán szinte mindig elhangzik a címben szereplő vagy ehhez hasonló megjegyzés. Gyakran kiegészül azzal is, hogy mennyire könnyű dolga volt a fotósnak, időnként külön gratulációval a szülőknek, hogy ilyen fantasztikusat alkottak (és tényleg!). Nem gondolom, hogy ezek mögött rossz szándék állna, egyszerűen egy szokásos, bevett fordulat, amivel a fotó alanyait szeretnék dicsérni. Ettől függetlenül nehéz lenne azt állítani, hogy ezt a fotós elismerésként élné meg, sőt. És nem azért, mert egy meg nem értett művész, hanem azért, mert egy jó fotó mögött sokkal több van annál, mint az elsőre tűnhet. Ebben a posztban összeszedtem néhány szempontot, hogy mitől is lesz kép a kép és mitől is lesz szerintem jó.

1. A modell

A fenti megjegyzések a modellt dicsérik, amivel nincs is semmi baj. Fontos azonban látni, hogy attól, hogy valaki szép, még nem fog automatikusan jól mutatni egy képen (lásd az első példát). Bár azt gondolom, mindenkiről lehet jó képet készíteni, van olyan, akiről könnyebb és van olyan, akiről nehezebb és ez még csak összefüggésben sincsen azzal, hogy mennyire „szép”. Van olyan, aki imádja, ha fotózzák, míg más nehezebben oldódik fel a kamera előtt. Nem mindegy az sem, hogy milyen ruhát és kiegészítőket visel, milyen a frizurája vagy a sminkje (a profi fotósok – szakemberekkel kiegészülve – ezekben is segítik az ügyfeleiket). Ezen kívül meg kell találni azt a szöget, azt a beállítást, ami jól áll neki, olyan szituációkat kell teremteni, ahol érzelmeket és őszinte arckifejezéseket lehet megörökíteni.

2. A történet (pózok/feladatok)

Van olyan fotós, aki gondosan szereti összerakni a pózokat, hogy azok megfeleljenek minden „szabálynak” (igen, egy sor ilyen szabály van, amiről külön könyvek és sok órás tanfolyamok szólnak), míg más inkább feladatokat szeret adni és így természetesebb pillanatokat örökít meg, illetve kombinálja ezt a két típust (én is, általában nagyobb fókusszal a természetes pillanatokon). Mindkét megközelítés rengeteg tanulást és gyakorlatot igényel, és talán fel sem tűnik a fotózás során, hogy mindez tudatosan történik és sokszor több dologgal is kell kísérletezni, hogy megszülessen „az a kép”. Én azt gondolom, hogy minden kép egy történetet mesél el és mind a pózok, mind a feladatok azt szolgálják, hogy ezt a történetet a lehető legkifejezőbben tudjuk elmesélni.

3. Fények

Meglehetősen triviális gondolat, de a fényképezéshez fény kell. Nem mindegy, hogy az milyen minőségű (kemény vagy szórt), milyen irány(ok)ból, milyen erősséggel stb. érkezik. Akár szabadtéri, akár stúdió- vagy egyéb beltéri fotózásról van szó, kulcsfontosságú, hogy milyenek a fények. A profi fotósok ezeket megtanulták tudatosan alkalmazni, és persze előfordul, hogy egy-egy elkapott pillanat oltárán feláldozzuk a tökéletes fényeket (és kompozíciót), de egy fotó akkor lesz igazán jó, ha a fények is a lehető legjobban szolgálják az elérendő célt. Tudni kell tudatosan alkalmazni a rendelkezésre álló fényeket és adott esetben kiegészíteni derítéssel, legyen az egy fehér fal vagy vaku vagy éppen ami a rendelkezésünkre áll, vagy ha nincsen fény, azt tudatosan felépíteni vakukkal vagy állandófényű lámpákkal.

4. Látásmód és kompozíció

Nem véletlen, hogy a profi fotós oktatás szerves része a művészettörténet, hiszen tisztában kell lenni azokkal az elvekkel és szabályokkal (és hogy mikor érdemes őket megszegni), amiket a festészetben is alkalmaznak. A színek, pontok, vonalak és formák használata, a tér felosztása, az elrendezés, a kompozíciós szabályok (harmadolás, aranymetszés, iránytartás stb. stb.), a perspektíva, mélységélesség, hogy csak néhány dolgot említsek azok közül, amik a képet képpé teszik. Nyilván nem minden fénykép egy művészi alkotás és nem is szándékozik az lenni, de ez a tudás ott van az igazán jó képek mögött. Az, hogy egy kép laikus szemmel is nagyon jól néz ki, (legtöbbször) nem véletlen vagy szerencse, hanem nagyon is tudatos munka eredménye. Bár külön blokkot is kaphatna, itt említem meg, hogy mennyire fontos a környezet, ahol a fotózás zajlik, legyen az kültéren vagy egy szépen berendezett stúdióban. Bár hétköznapi, sőt kifejezetten ronda helyeken is lehet jó fotókat készíteni, a megfelelő környezet nagyon sokat tud hozzáadni a hangulathoz, végeredményhez.

5. Felszerelés

A szép modell mellett a fotós felszerelés is gyakran kap dicséretet olyan formában, hogy „ilyen drága géppel én is ilyet lőnék”. Nem szeretnék senkit sem lelombozni, de ez sajnos nem igaz. Ez pont olyan, mintha azt gondolnám, hogy ha megveszem a legjobb lábast és legdrágább húst, akkor már egészen közel vagyok a Michelin-csillaghoz. Sokkal fontosabb, hogy a gépünket tudatosan tudjuk használni, mint az, hogy milyen is az. Persze vannak bizonyos hatások, amiket csak bizonyos felszerelésekkel lehet elérni, pl. igazán kis mélységélességet csak fényerős objektívekkel vagy értékelhető képet sötétben csak drágább kamerákkal, de sokszor nem a felszerelés, hanem a tudás hiánya korlátoz. Tény, hogy sokat fejlődtek az automatikus beállítások az utóbbi években, de a fényképezőgép nem fogja tudni kitalálni helyetted, hogy milyen hatást szeretnél elérni. Neked kell dönteni a látószögről, kameraállásról, kompozícióról, megvilágításról, hogy mi legyen fókuszban, milyen legyen a mélységélesség, legyen-e bemozdulás (pl. fátyolos vízesés). Ettől függetlenül természetesen én is beruháztam profi felszerelésbe, pont azért, hogy ne korlátozzon a kívánt minőség és hatások elérésében.

6. Utómunka

A fotós munkájának ez a része van a legkevésbé szem előtt, hiszen az ügyfelek csak az előzetes és utólagos kommunikáció és a fotózás során vesznek részt a folyamatban. Az utómunka, a képek kiválogatása és kidolgozása általában meglehetősen nagy része a fotós idejének. (Ez nyilván függ a fotóstól, én most arról beszélek, amikor valaki tényleg igényes, minőségi munkát ad ki a keze közül.) A fotós stílusa természetesen a képek elkészítésekor is nagyon fontos, de a képek hangulatához nagy mértékben járul hozzá, hogy hogyan is vannak az utómunkában kidolgozva. Ugyanabból a nyers képből rengetegféle eredményt lehet kihozni attól függően, hogy mi a fotós víziója. A nyers képek még nem kész termékek, hiszen semmilyen korrekciót sem tartalmaznak, még olyanokat sem, amilyeneket egy mobiltelefonnal készült kép. Ez az oka annak, hogy sok más kollégával együtt én sem adom át (vagy el) a nyers képeket, és csak azért mutatom meg az ügyfeleknek, hogy ki tudják választani azokat a képeket, amiket retusálva szeretnének megkapni. 

Bízom benne, hogy a fentiekből kiderült, hogy hogyan is lesz a képből kép, és hogy a fotózás mögött lényegesen több van annál, mint hogy szép a modell és szerencsésen sikerült róla elkattintani egy képet. Persze való igaz, hogy ha az ember eleget tanult és gyakorolt, folyamatosan fejleszti magát, beruház a megfelelő felszerelésbe és jó barátja a Photoshop, akkor néha egészen könnyű arról a csodaszép modellről jó képet készíteni. Ha profi fotózásra mentek, mindez természetesen benne van a „csomagban”, és így kaptok olyan képeket, amik örökre segítenek majd megőrizni és felidézni az emlékeket.

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél értesülni a hasonló anyagokról, akkor iratkozz fel az email értesítőre!

Oszd meg!

Ez is érdekelhet

Stresszlevezetés

Kattanjki: fotózd ki magadból a feszültséget! (VIDEÓ)

Neked szól ez a videó, ha nehezen találsz időt a fotózásra az életedben. A videóban bemutatom, hogyan teheted a fotózást, mint stresszlevezetést az életed részévé. Jelentkezz az értesítőre, hogy ne maradj le a Kattanjki Klub nyitásáról! <h2>Kattanjki: fotózd ki magadból a feszültséget! – A videóban elhangzó szöveg leirata</h2> <p>A fotózás csak a fontos pillanatok megörökítésére

Tovább olvasom »
Családi történetek

Családi történetek a lencsén keresztül: Így örökítsd meg a hétköznapokat (VIDEÓ)

Ebben a videóban 3 tippet hoztam ahhoz, hogy némi előkészítéssel és irányítással te is megőrizhesd a valódi érzéseket, hangulatokat, arckifejezéseket. Jelentkezz az értesítőre, hogy ne maradj le a Kattanjki Klub nyitásáról! <h2>Családi történetek a lencsén keresztül: Így örökítsd meg a hétköznapokat – A videóban elhangzó szöveg leirata</h2> <p>Gondoltál már arra, hogy a családi élet tele

Tovább olvasom »
Kreatív fotózás

Kreatív fotózás: fedezd fel a csodát a mindennapokban (VIDEÓ)

Ebben a videóban három tippet kapsz arra, hogy hogy válhat a hétköznapiból kreatív alkotás. Jelentkezz az értesítőre, hogy ne maradj le a Kattanjki Klub nyitásáról! <h2>Kreatív fotózás: fedezd fel a csodát a mindennapokban – A videóban elhangzó szöveg leirata<br></h2> <p>Fedezd fel a kreativitásod a fotózáson keresztül! Sokan úgy érzik, hogy nekik nincs érzékük a fotózáshoz,

Tovább olvasom »

Szólj hozzá!

Scroll to Top