“Fine art” avagy a festészetre hajazó fotók divatja. Én így csinálom (VIDEÓ)

dreamworldphotohu-gyerekfotozas-kepszerkesztes-fine-art

A fotózás történetében időről időre felüti a fejét az a törekvés, hogy a fotók a festészetet idézzék. Nemzetközi szinten néhány évvel ezelőtt kezdett divatba jönni a “fine artnak” nevezett irány, amit szabályos, klasszikus megvilágítások, gondosan beállított pózok, komoly arckifejezés, régies ruhák és festményszerű utómunka jellemez. Többnyire gyerekeket, családokat fotóznak ilyen stílusban, de egyéb portrék is előfordulnak. Valaki kifinomultnak tartja és imádja, más műnek és mesterkéltnek látja, ez már egyéni ízlés dolga. A lenti videóban megmutatom, én hogyan csinálom.

Úgy gondolom, hogy mint mindenre, erre is lehet jobb és rosszabb példákat látni. Számomra mondjuk a felsorolt jellemzők szerencsés együttállása önmagában még elég kevés ahhoz, hogy egy képet művészi alkotássá emeljen, de persze lehet velem nyugodtan vitatkozni. (Magamat alkalmazott fotósnak tartom, a művész szerintem máshol kezdődik.) Ettől függetlenül időnként kedvet kapok hozzá, hogy hasonló hangulatú képeket készítsek (még ha a kislányommal a kora miatt szinte lehetetlen is), és mivel sokan kértétek tőlem Instagramon (@dreamworldphotohu), megmutatom azt is, hogy én hogyan utómunkázok egy ilyen képet lépésről lépésre.

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél értesülni a hasonló anyagokról, akkor iratkozz fel az email értesítőre!

Oszd meg!

Ez is érdekelhet

Stresszlevezetés

Kattanjki: fotózd ki magadból a feszültséget! (VIDEÓ)

Neked szól ez a videó, ha nehezen találsz időt a fotózásra az életedben. A videóban bemutatom, hogyan teheted a fotózást, mint stresszlevezetést az életed részévé. Jelentkezz az értesítőre, hogy ne maradj le a Kattanjki Klub nyitásáról! <h2>Kattanjki: fotózd ki magadból a feszültséget! – A videóban elhangzó szöveg leirata</h2> <p>A fotózás csak a fontos pillanatok megörökítésére

Tovább olvasom »
Családi történetek

Családi történetek a lencsén keresztül: Így örökítsd meg a hétköznapokat (VIDEÓ)

Ebben a videóban 3 tippet hoztam ahhoz, hogy némi előkészítéssel és irányítással te is megőrizhesd a valódi érzéseket, hangulatokat, arckifejezéseket. Jelentkezz az értesítőre, hogy ne maradj le a Kattanjki Klub nyitásáról! <h2>Családi történetek a lencsén keresztül: Így örökítsd meg a hétköznapokat – A videóban elhangzó szöveg leirata</h2> <p>Gondoltál már arra, hogy a családi élet tele

Tovább olvasom »
Kreatív fotózás

Kreatív fotózás: fedezd fel a csodát a mindennapokban (VIDEÓ)

Ebben a videóban három tippet kapsz arra, hogy hogy válhat a hétköznapiból kreatív alkotás. Jelentkezz az értesítőre, hogy ne maradj le a Kattanjki Klub nyitásáról! <h2>Kreatív fotózás: fedezd fel a csodát a mindennapokban – A videóban elhangzó szöveg leirata<br></h2> <p>Fedezd fel a kreativitásod a fotózáson keresztül! Sokan úgy érzik, hogy nekik nincs érzékük a fotózáshoz,

Tovább olvasom »

Szólj hozzá!

Scroll to Top