Hol érdemes online tanulni a fotózásról és az utómunkáról, retusálásról (Lightroom, Photoshop)?

Lightroom Photoshop utómunka tanfolyam, online oktatás

Bár rengeteget tanultam a fotósiskolában és a különböző személyes workshopokon is, számomra mindig is nagyon meghatározó volt az online tanulás. Így olyan szakemberektől is tanulhatok, és olyan tudáshoz férhetek hozzá, amire egyébként nem lenne lehetőségem, ráadásul a saját tempómban haladhatok, amikor éppen ráérek. Ebben a bejegyzésben azokat a fotós és utómunka – Lightroom, Photoshop – képzéseket gyűjtöm össze, amikkel személyes tapasztalatom is van.

A Creative Live és akikhez azon keresztül jutottam el

Az első platform, amivel találkoztam és úgy gondolom, hogy igazi kincsesbánya kezdő és haladó fotósok számára egyaránt, az a Creative Live. Folyamatosan vannak ingyenesen elérhető “vetítések”, amikor adott időben meg lehet nézni egyes kurzusokat, illetve vannak kifejezetten élő adások is. Emellett havi/éves hozzáférést, illetve konkrét tananyagokat is meg lehet vásárolni. Én egyébként általában a kurzusok megvásárlását preferálom, mert nem biztos, hogy az időszakos előfizetést éppen ki tudom használni. Most az éves előfizetés mellett döntöttem, mert éppen videózni tanulok és így jobban megéri nekem.

Úgy gondolom, hogy – különösen kezdőként – érdemes teljes kurzusokban gondolkodni, mert bár rengeteg remek anyag van ingyenesen a YouTube-on és egyéb helyeken, iszonyatosan nehéz ezeket egy adott témában hatékonyan összeszedni. Ha már stabil alapokkal rendelkezel és csak egy-egy dolognak szeretnél utánanézni vagy simán csak inspirálódnál, arra tökéletes.

Visszatérve a Creative Live-ra, ezen a platformon több olyan fantasztikus fotóst és retusőrt volt szerencsém megismerni, akitől rengeteget tudtam tanulni.

Ben Willmore – A Lightroom és Photoshop legnagyobb guruja

Az egyik legnagyobb Lightroom és Photoshop guru, nyugodt szívvel mondhatom, hogy az utómunka tudásom alapjait tőle szereztem meg, és biztos vagyok benne, hogy ha újranézném a kurzusait, még mindig tanulnék újat belőlük. Minden esetben elmondja a miérteket, és az ő magyarázatait az is megérti, aki életében először nyitja meg bármelyik említett programot. Ez nem egy presetes, actionös bohóckodás, hanem tényleg megtanulod, hogy mit hogyan kell csinálni, ami után már magadnak készíthetsz efféle segédleteket. Az ő saját platformja a Digital Mastery, de azzal nincsen tapasztalatom.

Aaron Nace – Szintén Lightroom és Photoshop mágus

A Phlearn alapítója, szintén nagy Lightroom és Photoshop guru, akinek egyébként rengeteg ingyenesen elérhető anyaga is van a YouTube-on. Ha még nem követed, mindenképpen ajánlom! Tőle egyébként kifejezetten a montázs (composite) készítésről tanultam sokat, de szívesen nézem a videóit bármilyen egyéb témában is. Nála vannak actionök és presetek, de ezek részei a Phlearn pro előfizetésnek, és a videók nem arról szólnak, hogy ezeket akarja rádsózni.

Lindsay Adler – Tökéletes precizitás a fotózásban

Zseniális divatfotós, világítás-guru és a pózoltatás mestere. Ha megnézed bárhol a munkáját, akkor látni fogod, hogy egyszerűen minden a helyén van. Ez valakinek már túl tökéletes, szinte steril lehet, de én meg pont ilyen emberektől (is) szeretek tanulni. A pózolásról írt könyvét (The Photographer’s Guide to Posing) is beszereztem egyébként, ami szintén nagy segítség és a mai napig fellapozom időnként. Gyakorlott oktató, szóval a tudás átadásában is profi, szívből ajánlom. Neki is van saját platformja és boltja.

Sue Bryce – A személyiség mindent visz

Szintén zseniális fotós, aki viszont elsősorban természetes fénnyel dolgozik. Tőle a fotózás terén főleg a természetesnek és könnyednek ható pózokat lehet ellesni. Sokkal lazább, mint Lindsay Adler, nem zavarják a tökéletlen vágások sem. Emellett üzleti szempontból is sokat lehet tőle tanulni a fotós marketing és értékesítés területén. Az ő platformja a Sue Bryce Education, amire időnként elő is fizetek, aztán mikor nincs időm eleget foglalkozni vele, lemondom. Most is gondolkodom éppen, hogy bár szuper anyagok vannak, nincsen igazán érkezésem kihasználni. Benne van a Portrait Masters-ben is, ahol szintén érdemes körbenézni, ott találtam rá például Felix Kunze világítási kurzusára, illetve Pratik Naik The Retouching Series-ére.

Brooke Shaden – Az igazi fine art és Photoshop mágia

Ha érdekel a kicsit elvontabb, művészi irány, a “valódi” fine art is a fotózásban és a kompozitkészítésben, akkor valószínűleg hamar találkozol a nevével. Ő egyébként a történetmesélés mestere és elsősorban magát fotózza. Egy nagyon kedves, szimpatikus lány – vagy legalábbis abból, amit láttam belőle, annak tűnik -, öröm tőle tanulni. Saját oktatási platformja tudomásom szerint nincsen.

Lightroom Photoshop szerkesztés

Időnként kedvet kapok a kompozitokhoz (Fotó: Ihász Ingrid)

A Creative Live tehát szuper kiindulópont, hiszen – akár teljesen ingyen is – megismerhetsz egy csomó alkotót, és ha tetszik, amit csinálnak, akkor követheted őket a saját felületeiken is. Ha pedig beruházol valamilyen tananyagba, tudod, hogy nem lesz zsákbamacska.

Régebbi érdeklődésem: A nagytelés, bokeh-monster fotózás, némi Lightroom és sok Photoshop

Lightroom Photoshop szerkesztés

Fotó: Ihász Ingrid

A legtöbb kezdő fotóshoz hasonlóan régebben engem is megbabonáztak a 200 mm-es f/2-es objektívekre építő fotósok, akiknél a háttérelmosás mértéke önmagában vitte az egész képet. Így jutottam el Meg Bittonhoz és Lisa Holloway-hez, akiktől akkoriban sokat tanultam (elsősorban az utómunka terén). Hozzá kell tennem, ma már egyáltalán nem tudok velük azonosulni, sem fotózási stílusban, sem emberileg. Az utóbbi hölgy tudomásom szerint ugyanazt árulja évek óta, így rá nem térnék ki, de az előbbire érdemes, mert ő elég aktív és folyamatosan hoz ki új anyagokat.

Meg Bitton – 200 mm-es objektív, Photoshop és nulla kedvesség

Először is le kell szögeznem, hogy remek üzletasszony, indított egy szerteágazó oktatóportált (Meg Bitton Live), amit az az ember készített, aki a Creative Live-ot is. Emellett pedig körülvette magát olyan emberekkel, akik a tudását kiegészítik, megnyerte például az általam nagyon nagyra tartott Ben Willmore-t is bizonyos leckékhez. Bevallom töredelmesen, én egy csomó videót megvettem Meg Bittontól, mindig akciósan (teljes áron nehogy vegyetek valamit!), de valahogy újra és újra az az érzésem volt, hogy “na ez megint felesleges pénzkidobás volt” (sok volt a tanulópénz, na). Nagyon-nagyon kezdő anyagai vannak, a stúdióvilágításhoz véleményem szerint nem ért különösebben, és ami ennél is jobban zavar, hogy számomra elképszetően nyers stílusban instruálja a gyerekeket. 

A képszerkesztésben pedig ha láttad például a Classic Photoshop Edits-et, akkor már mindent láttál. Ő egyébként kézzel szerkeszt, nem presetekkel vagy actionökkel. Nála én nagyon azt érzem, hogy egy-egy témáról rengeteg bőrt húz le, és nem ad elég értéket az árért cserébe. A Ben Willmore-ral közösen készített anyagai egyébként jók, de Ben ugyanezt megtanítja bármelyik másik kurzusában is, sok mással együtt, összességében jóval kevesebbért.

Újabb érdeklődésem: A lifestyle fotózás

Lifestyle gyerekfotó - Lightroom Photoshop szerkesztés

Fotó: Ihász Ingrid

Jelenleg éppen két online kurzust végzek, mindkettőnek a témája a lifestyle családi fotózás, csak éppen két nagyon különböző szemszögből. Ezeket azoknak ajánlom, akik természetesnek ható pillanatokat szeretnének megörökíteni.

Stormy Solis – megfigyelő lifestyle fotózás, könnyed szerkesztés Lightroom presetekkel és Photoshop actionökkel

Ő inkább a “megfigyelő” vonalat viszi a lifestyle fotózásban, bár természetesen ő is instruálja a fotóalanyait. Az All Heart Education egy négy szezonból álló oktatássorozat (most a 2., nyári résznél tartunk), ami részletesen végigveszi a styling, helyszínválasztás, fotózás és utómunka szempontjait, és a visszajelzésekkel is folyamatosan formálódik. Az utómunkában preseteket és actionöket használ, de ezeket biztosítja is a kurzus résztvevőinek. Nem bántam meg, hogy beneveztem, már csak azért sem, mert végre láthatok intorvertáltabb személyiségű fotóst is munka közben, aki nem a “nagydumájára” épített sikeres üzletet.

Twig&Olive – mókamester lifestyle fotózás, masszív Lightroom preset és Photoshop action biznisz

Ők a “mókamester” lifestyle vonalat viszik, konkrétan úgy zajlik náluk egy fotózás (Children and Families e-Workshop), mintha egy gyerekbuliba érkezett volna egy animátor. Elképesztő tempót diktálnak és mindezt nagyon tudatosan építik fel, teljes kontroll alatt tartva a fotózást, miközben olyan képeket alkotnak, amikről azt gondolnád, csakis teljesen spontán pillanatok lehetnek. Emellett technikai és üzleti vonal is kapcsolódik a tananyaghoz, azonban a képszerkesztés gyakorlatilag csak az általuk árult – külön megvásárolható – presetekre épül. Van számos egyéb hasznos anyaguk fotósoknak, például üzleti sablonok, fotós feladatkártyák, styling segédletek, amik egyébként szuperek, de rendesen meg is kérik az árukat.

Lifestyle gyerekfotó - Lightroom Photoshop szerkesztés

Fotó: Ihász Ingrid

Ajánlom magamat - fotózás, Lightroom és Photoshop magyarul

A végén pedig kissé szerénytelenül hadd ajánljam magamat! Nem mintha mérhető lennék bármelyik itt említett hírességhez, viszont az utóbbi években elég sokat tanultam és gyakoroltam, és mindezeket szintetizálom azokban az anyagokban, amiket készítek, többnyire ingyen, méghozzá magyar nyelven. Ha szeretnél többet tudni az anyagaimról, nézd meg ezt a bejegyzést!

  • A YouTube csatornámon (@DreamWorldPhotography) fotózás és utómunka – Lightroom, Photoshop – témában egyaránt találsz videókat. A csatornámnál megtalálod azokat is, akiket én követek YouTube-on. Kövess ITT!
  • Az Instagram oldalamon (@dreamworldphotohu) a Tudtad, hogy van a fotózásban egy szentháromság? című a posztnál indult a “fotósuli”, ami egy kezdő fotótanfolyam anyagát bőven tartalmazza. A fókuszokban többek között a fényképezőgép választáshoz és mobilos fotózáshoz találsz tippeket. Időnként élő adásokkal is jelentkezem, például a #kattanjki Facebook csoportba feltöltött képek értékelésével. Kövess ITT!
  • Több ingyenes ebookot is készítettem, amit megtalálsz a Boltban.
  • Ha teljes körű anyagot keresel az előkészületekről, fotótechnikáról, fényekről, kompozícióról, és ingyenes appokkal való utómunkáról, akkor a Fotózz tudatosan! ebookot ajánlom.
  • Ha szeretnéd a képszerkesztést az alapoktól a profi szintig megtanulni a Lightroom Classic-kal, akkor pedig a Lightroom Mastery-t ajánlom.
  • Ha a portré retus kezdő és haladó technikái érdekelnek, akkor vess egy pillantást a Fine art portré retus tanfolyamomra.

Remélem, hogy hasznos volt neked ez a válogatás, és kaptál néhány ötletet, hogy merre indulj el a tanulásban. Te kiktől tanultál a fotózásról vagy utómunkáról online?

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél értesülni a hasonló anyagokról, akkor iratkozz fel az email értesítőre!

Oszd meg!

Ez is érdekelhet

Exif

Milyen beállításokkal készült ez a fotó? Avagy: mire jó az EXIF és mire nem (VIDEO)

A kezdő fotósok egyik leggyakoribb kérdése, hogy milyen felszereléssel és beállításokkal készült egy fénykép. Sokszor pedzegettem már, hogy ez nem a legfontosabb kérdés egy fotóval kapcsolatban, de érdemes megnézni, hogy honnan tudhatók meg ezek az adatok, mire jók és mire nem. https://www.youtube.com/watch?v=dEWt6-XXsFEFeliratkoztál már a YouTube csatornámra? Milyen beállításokkal készült ez a fotó? Avagy: mire jó az

Tovább olvasom »
5 hiba, amit ne kövess el photoshopban

5 Photoshop hiba, amit ne kövess el! (VIDEÓ)

Kezdő és akár haladó fotósként is könnyű beleesni ebbe az 5 utómunka hibába. Mutatom azt is, hogy hogyan kerüld el őket! https://youtu.be/FnctKLZ6znwFeliratkoztál már a YouTube csatornámra? 5 Photoshop hiba, amit ne kövess el! A videóban elhangzó szöveg leirata <p>Mik azok a képszerkesztési hibák, amik azonnal elárulják, hogy kezdő vagy a fotózásban? Ha érdekel a fotózás és

Tovább olvasom »
photoshop lightroom újdonságok

Képgenerálás Photoshopban és háttérelmosás Lightroomban (VIDEÓ)

Lightroom és Photoshop újdonságok, amikről fotósként tudnod kell! Háttér elmosása utólag, illetve a képek javítása, átalakítása néhány kattintással a mesterséges intelligencia segítségével! A Lens Blur és Point Color használata Lighroomban és a Generative Fill és Expand alkalmazása Photoshopban. Mit szólsz ezekhez a funkciókhoz? https://youtu.be/V8pdzwb8BO0Feliratkoztál már a YouTube csatornámra? Képgenerálás Photoshopban és háttérelmosás Lightroomban a videóban elhangzó

Tovább olvasom »

Szólj hozzá!

Scroll to Top