Manapság már mindenki “fotós” és mégcsak fényképezőgépre sincsen szükség hozzá. A világért sem szeretnék ezen vagy a számomra sokszor érthetetlen közízlésen fanyalogni, hiszen az a fajta vagyok, akinek ha nem tetszik valami, egyszerűen továbbgörget és nem abban leli örömét, hogy valakibe feleslegesen belerúgjon. Persze, nem vagyok álszent, véleményem nekem is van, csak éppen nem attól lesz jobb napom, hogy a bárminemű vélt vagy valós fölényemet fitogtatom. Emellett hiszek benne, hogy nem elsősorban az eszköz számít, hanem a fotós szem és tudás.
A pillanatnyi állapotnál sokkal érdekesebb számomra az a fejlődés, amit az ember bejár, amíg fotós lesz belőle. Nem véletlenül szeretek annyira oktatni. Mint bármilyen más területen, itt is az a helyzet, hogy minél többet tudsz, annál jobban látod a saját hiányosságaidat, no meg persze másokét is. (Az viszont, hogy ennek milyen formában adsz hangot, az egyedül téged minősít!)
Milyen fázisai vannak a fotóssá válásnak?
Még a múlt év során került elém Evan Ranft videója a fotóssá válás 8 fázisáról és nagyon találónak tartottam. Egyszer insta sztoriban is megosztottam, és nagyon tetszett nektek, úgyhogy íme a lista. Mit gondolsz, te hol tartasz?
- A tévedő tudós fázisa: Korai túlzott önbizalom, mert sikerült néhány tisztességes (vagy számodra annak tűnő) képet lőni.
- A vízjelző fázis: Ha nem teszel vízjelet a fotóidra, nem is vagy igazi fotós.
- A hú, béna vagyok fázisa: Amikor felsimered, hogy még nem vagy elég jó.
- A túlhasználat fázisa: Amikor tanulsz mindenféléről, de rendre túlzásba viszed (szaturáció, HDR stb.)
- A valami hiányzik fázis: Egy új tanulási szakasz, amikor szeretnéd megtudni, hogy mitől lesz egy fotó tényleg jó.
- A technikai alkalmazás fázisa: Amikor elkezded használni az 5. fázisban tanultakat és elkezded elérni a kívánt eredményeket.
- Az alázatos fotós fázisa: Amikor rájössz, milyen nehéz igazán nagyszerű művet létrehozni, mind technikailag, mind kreativitás szempontjából.
- Az öblítés és ismétlés fázisa: Amikor az inspiráció, a tanulás és az alkalmazás folyamatos ciklusa ismétlődik, és remélhetőleg minden alkalommal egy kicsit jobbá válsz.
Tanulságos az is, hogy ki saját magát hova helyezi el, hiszen az sem feltétlenül ugyanaz, ahová mások helyeznék. Én például leginkább a 6. szintre teszem magam, és kételkedem benne, hogy sikerült-e már “igazán nagyszerű művet” létrehozni egyáltalán. Mondtam már, hogy perfekcionista ember vagyok? Más meg esetleg – akár kevesebb tudással és tapasztalattal – simán a 8-as szintre teszi saját magát. Vajon melyik szemlélet ösztönöz inkább fejlődésre?
Remélem, nem veszitek túl komolyan ezt a listát és senki sem sértődik meg rajta. Én jót nevettem, felismerve benne a saját utamat. Bízom benne, hogy te is így leszel vele!
