Photoshop alapok: 5 kínos retushiba, amit nem akarsz elkövetni

photoshop retus hiba

A fotóssá válás 8 fázisáról szóló posztban már tettem említést néhány olyan hibáról, amibe gyakorlatilag minden kezdő belefut. Ebben a videóban most kifejezetten az utómunkával kapcsolatos baklövéseket gyűjtöttem össze. Akár a Lightroom, akár a Photoshop a választott program, könnyű túlzásba vinni az új technikákat, amiket éppen tanul az ember.

Ugye követsz már YouTube-on?

A legkínosabb Lightroom és Photoshop bakik

  • 0:48 Az 1. hiba
  • 2:44 A 2. hiba
  • 3:27 A 3. hiba
  • 4:25 A 4. hiba
  • 5:32 Az 5. hiba

Te melyiket követted már el? Nyugodtan bevallhatod, valójában nincsen benne semmi ciki, csak muszáj manapság figyelemfelkeltő címet adni. Az ember folyamatosan tanul, fejlődik, sőt az ízlése is változhat. Még az is lehet, hogy neked most éppen pont tetszik az, ami szerepel a fenti válogatásban, és ezzel nem is vagy egyedül.

Fájdalmas élmények a fotós csoportokban

Sokszor látom fotós csoportokban is, hogy azok a képek kapják a legtöbb lájkot, amiket én már réges régen túl soknak érzek. De egy percre sem gondolom, hogy az én véleményem az abszolút igazság. Tudod mit csinálok ilyenkor? Továbbgörgetek. 

Nem hagyok kiröhögő emojit, nem érzem úgy, hogy oda kell írnom, hogy nekem ez nem tetszik. Igyekszem nem traktálni másokat a kéretlen tanácsaimmal (ha kérik, az nyilván más helyzet) vagy azt fitogtatni, hogy én mennyivel jobban meg tudnék valamit csinálni (miközben lehet, hogy nem is). Mert ez nem segítség, hanem egyedül önigazolás, a saját (vélt vagy valós) tudás fitogtatása, a napi betevő “én jobb vagyok nálad” érzés hajhászása.

A ténylegesen segítő szándékú tanácsok kulturált formában vannak megfogalmazva és lehetőleg akkor sem mennek át anyázásba, ha a másik rosszul reagál rájuk. Utóbbi esetben általában egyszerűen nem folytatom a beszélgetést. Minek pazaroljam az energiámat valakire, aki nem fogadja el a segítségemet?

Azután persze lehet, hogy készítek egy ilyen videót, és elmondom a véleményemet. Igyekszem mindezt általam korrektnek gondolt formában tenni, személyeskedés és megszégyenítés nélkül. Hiszek benne, hogy az “internet” egy élhetőbb hely lenne, ha többen gondolkodnának hasonlóan. Mi ezt a légkört igyekszünk megteremteni a #kattanjki – inspiráció fotózáshoz Facebook csoportban. Mindenkit szívesen látunk, aki hasonlóan gondolkodik és megválaszolja a belépő kérdéseket!

Tudom, hogy ez egy szélmalomharc, de néha kikívánkozik belőlem. Ha valaki bunkó, az csakis őt minősíti, még akkor is, ha akadnak még, akik lájkolgatják a beszólós kommenteket. Lehet azt mondani, hogy aki nem bírja a kritikát, az ne posztoljon az internetre. De lehet egyet visszavenni is, és úgy bánni mindenkivel, ahogyan az nekünk is jól esne. Rajtunk múlik, hogy milyen hely “az internet”!

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél értesülni a hasonló anyagokról, akkor iratkozz fel az email értesítőre!

Oszd meg!

Ez is érdekelhet

NAS munkafolyamat fotósoknak

NAS munkafolyamat fotósoknak: A képek tárolása, rendszerezése és megosztása (QNAP TVS-675)(VIDEO)

Fotósként hogyan tárold, rendszerezd és oszd meg a fényképeket az ügyfelekkel? Ebben a videóban megmutatom, hogy milyen munkafolyamatot alakítottunk ki a NAS-sal. https://youtu.be/OGHhyviXkZQFeliratkoztál már a YouTube csatornámra? NAS munkafolyamat fotósoknak: A képek tárolása, rendszerezése és megosztása (QNAP TVS-675) – A videóban elhangzó szöveg leirata <p>Fejfájást okoz a fotóid tárolása, rendszerezése és megosztása másokkal? Megmutatom, hogy milyen

Tovább olvasom »
mesterséges intelligencia photoshop

A legnagyobb újdonság a Photoshopban: képgenerálás mesterséges intelligenciával (VIDEÓ)

Kiterjesztenéd vagy megváltoztatnád a fotóidat néhány kattintással? Megérkezett a mesterséges intelligencia alapú képgenerálás Photoshopba! Megmutatom a használatát lépésről lépésre. https://youtu.be/u2WfV_u4YYoFeliratkoztál már a YouTube csatornámra? A legnagyobb újdonság a Photoshopban: képgenerálás mesterséges intelligenciával – A videóban elhangzó szöveg leirata: <p>Kiterjesztenéd vagy megváltoztatnád a fotódat néhány kattintással? Megérkezett a mesterséges intelligencia alapú képgenerálás a Photoshopba. Szia, én Ihász

Tovább olvasom »
Lightroom, photoshop, adobe camera raw újdonságok

Lightroom és Photoshop újdonságok – AI zajszűrés és még jobb maszkolás (VIDEÓ)

Mindig izgatottan várom a Lightroom és Photoshop frissítéseket, mert az új funkciókkal általában azonnal könnyebbé és gyorsabbá válik az utómunka. Most is nagyon hasznos újdonságok érkeztek! Megmutatom, hogyan távolítsd el a zajt a fotóidról az új, mesterséges intelligencia alapú Denoise segítségével, és bemutatom a maszkolási fejlesztéseket, mint például a görbék lokális alkalmazása és az új

Tovább olvasom »

Szólj hozzá!

Scroll to Top