Gyakran vérre menő viták bontakoznak ki a fotósok között arról, hogy fotózzunk-e “ingyen” vagy sem. Egyeseknek már a gondolattól is felmegy a vérnyomása és a munkája megbecsülésének teljes hiányát látja, míg mások örömmel lecsapnak szinte bármilyen lehetőségre, ami egy szimpatikus modelltől vagy vállalkozástól érkezik. Kinek van igaza?
Miért fotóz az ember egyáltalán "ingyen"?
Először is érdemes tisztázni azt, hogy az “ingyenes” fotózások többsége valójában nem ingyenes, hiszen nem pusztán felebaráti szeretetből történik, hanem azzal a céllal, hogy abból minden résztvevő profitáljon valamilyen formában. Nézzük meg azokat a jellemző eseteket, amikor a fotós részéről ilyenre sor kerülhet!
- Szeretne portfoliót építeni vagy bővíteni, amihez szüksége van a képekre. Akár kezdő, akár gyakorlott vén róka, szüksége lehet a fotókra, ha valamilyen új irányba, új műfaj felé nyit, éppen aktuálisan kevesebb munkája van vagy egészen egyszerűen olyan az ügyfélköre, amely nem engedi a képek publikálását. A fotós olyan fotókat készít, amilyen jellegű munkákat szeretne vállalni.
- Szeretne valamilyen különlegesebb fotósorozatot alkotni, amiből ő maga töltődik és inspirálódik, amire igazán büszke lehet, és örömmel teszi a portfoliójába. Ezt azért választottam külön, mert ezek a kreatív projektek általában nem elsősorban arról szólnak, hogy a fotós ilyen jellegű megkereséseket vár a jövőben a fizető ügyfelektől.
- Médiamegjelenést szeretne elérni a fotózással, és ezáltal építené az ismertségét. Ez lehet akár a partner – márka, influencer, újság stb. – saját vagy közösségi média felülete is. (Zárójelben muszáj már itt megjegyeznem, hogy a fotós nevének feltüntetése még nem “médiabarter”, hanem simán jogi kötelezettség.)
- Kapcsolatot szeretne építeni a fotózással. Ezáltal szeretné megvetni a lábát egy bizonyos körben, és onnan később fizetős munkákat is szerezni vagy egyéb, akár nem fotózással kapcsolatos előnyhöz jutni.
- Jótékonyság. Persze ennek is sokszor van reklámértéke és -szaga, ami azért könnyen visszatetsző lehet, ezért érdemes jól átgondolni az ezekben való részvételt és annak kommunikációját.
- Megkérte egy barát, családtag, aki elég fontos neki. Ez sokszor tényleg csak a szívesség kategória, amiről esetileg eldöntheted belefér-e neked vagy sem.
Ez akkor most ingyenes fotózás vagy sem?
A fentiek túlnyomó többsége valójában nem “ingyenes” fotózás, hiszen a fotós is remél valamit cserébe. A gond általában ott kezdődik, amikor ez a valami elmarad a várakozásoktól. (A hagyományos bartert most nem keverem ide, amikor pénz helyett valamilyen hasonló értékű terméket vagy szolgáltatást kapsz a fotózásért cserébe, hiszen ott is “fizetnek”, csak éppen nem pénzzel.)
Én úgy gondolom, hogy a fentiek között vannak olyan esetek, amikor személyes céloktól függően nagyon is érdemes lehet fotózást vállalni. De az nagyon fontos, hogy tudd, hogy mi a célod ezzel az egésszel, és mi az, amit ellenszolgáltatásként vársz és kapsz cserébe!
Döntsd el, hogy számodra mi a fotózás célja!
- “Csak” képek a portfoliódba? (Szerintem ez kevés!)
- Médiamegjelenés? (Hol? Milyen formában? Profitálhatsz bármit belőle?)
- Valaki jóindulatának elnyerése? Esetleg rajta keresztül eljutás máshoz? (Ez mennyire reális?)
- Személyes szórakozás, töltődés, inspiráció? (Ez bőven elegendő indok!)
- Új ügyfelek szerzése? (!!!)
Mindig a célok függvényében érdemes eldönteni, hogy elvállalsz-e egy ilyen megkeresést vagy te magad milyen lehetőségre jelentkezel fotósként “ingyen”. Csak olyan fotózást érdemes elvállalni, ami a fenti célok bármelyikét ténylegesen (vagy reményeid szerint) szolgálja! Önmagában az, hogy valaki jól néz ki és várhatóan szép lesz a képeken, üzleti szempontból szinte semmit sem ér!
Én úgy gondolom – mint lassan 16 éve marketinggel foglalkozó ember -, hogy üzleti szempontból, kifejezetten ügyfélszerzési céllal olyan fotózást érdemes ilyen formában vállalni, ahol:
- A fotózott alany, a “modell” ténylegesen az ideális ügyfélkörödből kerül ki és lehetőség szerint tovább fog majd ajánlani téged, vagy
- Az adott vállalkozás ugyanazt a célközönséget szolgálja ki, amelyet te is el szeretnél érni, vagy
- Olyan influencer/blogger/vlogger, akinek a követői ténylegesen a te célcsoportodból kerülnek ki, ilyen témában adnak az ő véleményére, és
Mire érdemes figyelni, ha "ingyen" fotózol?
Kössetek szerződést róla, hogy ki hogyan és mire használhatja fel a képeket! Richlach Móni a Foto.jog című könyvében (sajnos jelenleg nem kapható) részletesen foglalkozik azzal, hogy mi az, amit a hatályos jogszabályok alapján kötelezően írásba kell foglalni és mi az, amit nem. Ez alapján a megbízási szerződést, ami a fotózás részleteit, feltételeit foglalja össze, nem kötelező írásba foglalni. Ezzel szemben a felhasználási szerződést minden esetben írásba kell foglalni. Ez azt tartalmazza, hogy ki (fotós), kinek (felhasználó), milyen fényképekre vonatkozan milyen felhasználásra ad engedélyt, és annak milyen az időbeli, földrajzi hatálya, kizárólagos-e, illetve hogy mennyi a fotós jogdíja (vagy lemond róla) stb.
Emellett természetesen a képen szereplő “modellnek” is hozzá kell járulnia, hogy róla felvételek készüljenek, illetve kerüljenek felhasználásra, és ezt neked tudnod kell igazolni. A felhasználás területeit is pontosan meg kell határozni. Neked olyan hozzájárulást érdemes kérned, amivel a saját marketing céljaidra teljes mértékben fel tudod használni a képeket, tehát beteheted a portfoliódba, megjelenhet a honlapodon, közösségi felületeiden, hirdetéseidben, bármilyen médiumban, nevezheted pályázatokra stb… (A fel nem sorolt további felhasználásokhoz külön engedély szükséges.) Ugyanakkor azt sem várhatod, hogy a modell bármire és mindenre hozzájárulást adjon, ami nincsen megnevezve a szerződésben. Fontos tudni, hogy arra jogilag nincsen lehetőséged, hogy valaki ne vonhassa vissza a képmásának felhasználásához adott engedélyt. Éppen ezért az ilyen esetek következményeit is érdemes rögzíteni a megállapodásban. A neten keringő sablonok helyett én mindenképpen azt javaslom, hogy ezeket a szerződéseket szakértővel készíttesd el.
Csak egy jó szerződés kell?
Úgy gondolom, hogy a megfelelő kommunikáció legalább annyira fontos, mint a jó szerződés. A szerződéseket sokan nem olvassák el figyelmesen, vagy esetleg a nyelvezet miatt meg sem értik igazán. Mondhatjuk azt, hogy ez az illető baja, és vita esetén lobogtathatjuk neki a szerződést.
Ezzel az a probléma, hogy a fotózás egy bizalmi állás, ahol (szinte) mindennél fontosabb a jó kapcsolat és az ajánlás. Ilyen szempontból teljesen mindegy, hogy mi van a szerződésben, konfliktus esetén az ügyfél – legyen az fizetős vagy sem – elégedetlen lehet és rossz híredet keltheti, még akkor is, ha éppen nincsen igaza. Ezért kulcsfontosságú a kommunikáció és a főbb feltételek előzetes tisztázása. Persze, ezzel együtt is is alakulhatnak szerencsétlenül esetek, de legalább tudjuk, hogy mindent megtettünk ennek elkerülése érdekében.
Hogyan tudsz egy "ingyenes" fotózást kimaxolni marketing és üzleti szempontból?
Szimplán egy saját felületeken megjelenő Facebook vagy Insta posztért szerintem nem érdemes akár csak egy fotózásnyit és utómunkázásnyit térítés nélkül dolgozni (különösen, ha számodra kifejezetten az ügyfélszerzés a fotózás célja, nem pedig a szórakozás vagy inspiráció).
Ha okosan használod fel a képsorozatot, akkor jó néhány posztnyi tartalom lehet belőle, amivel pörgetheted az oldalaidat. Ez különösen jól jöhet akkor, ha a fizetős munkákkal nem tudod “megtölteni” a felületeidet, mert vagy nincsen elegendő vagy nem engedik az ügyfeleid, hogy publikáld őket.
Ahogyan korábban már említettem, lehetőleg olyan modellt válassz, aki maga is a célcsoportodból kerül ki, tehát nemcsak “szép”, de potenciális fizetős ügyfél is lehet. Éppen úgy, ahogyan az ő barátai, ismerősei is. Minél inkább “hangadó” a maga közösségében, annál jobb. Ha pedig vállalkozásról vagy influencerről van szó, akkor olyat válassz, akivel hasonló a célcsoportotok.
Abban is lehet üzleti lehetőség, hogy a portfolióépítési célzattal készülő képekből csak alacsony darabszámot (pl. 5 db) adsz át ingyenesen a modellnek, a többiért pedig darabonkénti árat kérsz. Az átadott csomagnak azért elég motiválónak kell lennie ahhoz, hogy a modelled részt vegyen a fotózáson.
Állapodj meg a modellel, partnerrel előzetesen és foglaljátok szerződésbe. Neked az előkészítéssel és utómunkával együtt meglehetősen sok dolgod van az együttműködéssel, teljesen reális elvárás lehet részedről, hogy a képeken túl kapj valamit cserébe, például médiamegjelenést vagy ajánlást.
Ahogyan már említettem, a neved feltüntetése nem reklám vagy “médiabarter”, hanem jogi kötelezettség. Értékes, előnyös médiamegjelenésnek én azt tekintem, ha például kifejezetten ajánlanak téged, mint fotóst, tagelve az oldaladat. Történjen ez akár személyes profilon, akár üzleti felületein. Mivel a közösségi média posztok hamar lepörögnek, nyugodtan kérheted, hogy erre kerüljön sor több alkalommal. Az a legtisztább, ha a szerződésben meg is nevezitek, hogy erre milyen formában, mennyi alkalommal kerül sor. Az ilyen posztokat jelölni szükséges, hogy véletlenül se merüljön fel, hogy bujtatott reklámról van szó. Hozzá kell tennem, hogy voltak olyan együttműködéseim, ahol nem kértem semmit, mert bíztam annyira a másik félben, hogy önzetlenül fog ajánlani, és többet fogok kapni, ha nem támasztok elvárásokat. Ez a legtöbb esetben működött is, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem ért még kellemetlen meglepetés.
A feltételek és elvárások legyenek mindig személyre szabottak, és amennyire lehetséges, legyen egyeztetve a szolgáltatások értéke. Nyilván mást várnál mondjuk Rubint Rékától, ha megengedné, hogy lefotózd, mint egy TFCD csoportban szerzett, teljesen kezdő modelltől. Más az, hogy te keresel meg valakit vagy téged keresnek meg, a te ötletedet valósítjátok meg vagy valaki másét stb.
Ha nem kérsz semmi “extrát” a képek felhasználásán túl, az sem gond, csak utána ne legyen rossz érzésed, hogy nem ajánlottak nagy lelkesedéssel mindenhol, pedig az szerinted természetes lenne. A különböző embereknek különböző dolgok természetesek, ha valamit szeretnél, azt kénytelen vagy másokkal is megosztani, hogy tudjanak róla!