Így készíts fotós marketing anyagokat a Canva segítségével! (VIDEÓ)

fotos-marketing-anyagok-keszitese

Megkérdeztem a Marketing kávé fotósoknak résztvevőit, hogy mi okozza számukra a legnagyobb kihívást a marketingben. Az ügyfélszerzés és márkaépítés, illetve az egységes stratégia mellett a legtöbben az időhiányt, illetve a közösségi média posztok készítését említették. Az előbbi témákat hónapról hónapra, egységes szemléletben dolgozzuk fel a Marketing kávé keretében. Ezzel a bejegyzéssel most az utóbbiban, azaz abban szeretnék segíteni, hogy hogyan készíts gyorsan és egyszerűen olyan posztokat, amik felkeltik a potenciális ügyfelek figyelmét.

Ebben a videóban megmutatom, hogy hogyan használom az egyik kedvenc eszközömet, a Canvát.

Hozd ki a lehető legtöbbet az anyagaidból!

Ha már megalkottál egy tartalmat, például egy blogposztot, részletesebb közösségi média posztot vagy YouTube videót, érdemes minél több formában felhasználni! Ebben a Canva rengeteget tud segíteni. Néhány példa, hogy hogyan dolgozhatsz át egy anyagot:

  • Blogposztba ágyazod a videódat és összefoglalod a tartalmát (ha írtál hozzá vázlatot, akkor azt akár egy az egyben is használhatod vagy leiratozhatod például az Alrite segítségével)
  • Hírlevélbe teszed, például úgy, hogy a blogposzt első bekezdésése mellé készítesz a videó indexképéből egy olyan verziót, amin halvány play gomb látszik (linkkel a blogposztra)
  • Ha az anyag releváns az ügyféltájékoztatódban vagy email sorozatodban, akkor a hírlevélhez hasonló módon elhelyezed benne
  • A blogposztot sima linkes bejegyzésként közzéteszed a Facebook oldaladon, kiemelve például az első bekezdést és kattintásra buzdítasz
  • A főbb pontokból Instagram lapozós (caroussel) posztot, illetve sztorit készítesz
  • Blogposztból vagy akár sztoriból letölthető ebookot készítesz
  • A hosszabb anyagból kiemelsz egy fő pontot vagy idézetet és önálló képes posztot vagy sztorit készítesz belőle, akár Facebookra, akár Instagramra
  • Megosztasz egy személyes történetet, ami kapcsolódik a témához és linkelsz a blogposztra (vagy egyéb közösségi média posztra)
  • Bejelentkezel akár Facebook, akár Instagram live-on, röviden összefoglalod a tartalmat és az érdeklődőket az adott anyaghoz irányítod
  • Véleményt kérsz vagy szavazást tartasz a témához kapcsolódóan, ami különösen sztori matricákkal vagy Facebook csoportban működik jól
  • Idézel valaki mást, aki megosztotta a tartalmat stb. stb.

"Fú, ez nagyon sok..."

Természetesen nem kell minden egyes tartalomról “ennyi bőrt lehúzni”, de érdemes egynél több formában felhasználni, és akár hirdetéssel is támogatni, hogy eljusson a potenciális ügyfelekhez. Hiszen nincsen annál nagyobb pocsékolása az erőforrásoknak, hogy alkotsz egy jó tartalmat, ami utána nem jut el senkihez! Lehet, hogy neked már a könyöködön jön ki, de valójában minden posztod a követőidnek csak a töredékéhez jut el, elenyészően kevesen lesznek azok, akik tényleg többször látják. Ha pedig többféle formában, mást és mást kiemelve posztolod, azokat sem fogja zavarni, akik esetleg már találkoztak vele.

Miért a Canva és nem a Photoshop?

Ami a Canvát illeti, sokszor említettem már, hogy zseniális alkalmazásnak tartom grafikai munkákhoz, és már az ingyenes verziója is rengeteget tud és sokkal egyszerűbben, gyorsabban használható, mint a Photoshop.

Szuper sablonok mindenhez

Számtalan testreszabható sablonnal rendelkezik, amivel például Instagram vagy Facebook posztot, story-t, videót, infografikát, önéletrajzot, könyvborítót, névjegykártyát és még egy sor más dolgot szerkeszthetsz. Neked azzal sem kell foglalkozni, hogy ezeknek milyen a méretaránya és éppen mekkora az ideális mérete, mert az alkalmazás tudja, de természetesen egyedi méretben is készíthetők grafikai anyagok.

Olyan profi sablonok állnak rendelkezésre, amiket fotósként jó eséllyel nem tudnál magadnak elkészíteni. Én sem, hiszen nem vagyok grafikus, és nem is szeretnék olyan szerepben tetszelegni, mintha a vizuális márkázás lenne a szakterületem.

A sablonok egy része ingyenesen elérhető, de a fizetős elemeket tartalmazó sablonokat is tudod úgy használni, hogy a jogdíjas elemeket cseréled bennük ingyenesekre vagy saját képekre. Lehet egyébként a nulláról is kezdeni a tervezést, de szerintem ez teljesen felesleges, mert pont a lényege és erőssége veszne el, a többszázezer ingyenes sablon.

A bőség zavarában

Marketing kávé keretében már említettem, hogy arra kell törekedni, hogy a stílusod, vizuális megjelenésed illeszkedjen a márkádhoz, pozicionálásodhoz, ideális ügyfeledhez és egységes, felismerhető legyen. Ennek kialakításában egy profi grafikus tud segíteni neked. Ennek megfelelően lehetőleg a Canvában se csak az alapján válaszd a sablonokat, színeket, betűtípusokat, hogy éppen milyen napod van vagy melyik tetszett meg. A videóban részletesen bemutatom, hogy hogyan tudod a sablonokat a saját brandedhez igazítani.

Ami a képeket illeti, fotósként értelemszerűen elsősorban saját felvételeket érdemes használni, de elérhetők stockfotók, ikonok, matricák is, és hozzáadhatsz szöveget és egyéb elemeket. Azért is szeretem, mert eléggé intuitív módon lehet használni, ellentétben például a már említett Photoshoppal.

A legegyszerűbb posztolás

Az elkészített grafikát akár a Canva alkalmazásból is posztolhatod a közösségi csatornáidra (Pro verzió), de el is mentheted őket. Én egyébként többnyire úgy használom, hogy asztali gépen elkészítem az anyagokat, letöltöm és a Creator Studióban beállítom, vagy a Canva mobil alkalmazásból lementem a telefonomra és úgy posztolom. Az ingyenes verzióból is lehet egyébként olyan minőséget menteni, ami akár nyomtatásra is alkalmas.

Megéri a Canva Pro verzió?

Ahogyan a videóban is említettem, vannak olyan funkciók, amik csak a fizetős verzióban érhetők el, ilyen például a brand kitek létrehozása, az adott poszt átméretezése (pl. Instagram posztból sztori formátumra), az átlátszó hátterű képek mentése stb. Emellett pedig a fizetős verzióban sokkal több sablon, kép és elem közül is lehet válogatni. Mindezek miatt szerintem megéri előfizetni. Én már hosszú évek óta nagy rajongója vagyok és örömmel látom, hogy folyamatosan jönnek az újdonságok és jobbnál jobb funkciók. Most már nemcsak a képekhez, de a marketing videóimhoz is ezt használom, amik alá akár zenét is tudok tenni a felületen. Ha össze van kötve a Canva fiók a közösségi média felületekkel, akkor elvileg a jogdíjak kapcsán gyakran felmerülő problémák is kiküszöbölhetők.

Részt veszek a Canva partnerprogramjában, így a bejegyzésben affiliate linkek szerepelnek. Ez azonban az alkalmazásról való véleményemet és évek óta tartó rajongásomat egyáltalán nem befolyásolja. Számomra minden eddig kifizetett forintot megér, hiszen minden nap használom.

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél értesülni a hasonló anyagokról, akkor iratkozz fel az email értesítőre!

Oszd meg!

Ez is érdekelhet

Stresszlevezetés

Kattanjki: fotózd ki magadból a feszültséget! (VIDEÓ)

Neked szól ez a videó, ha nehezen találsz időt a fotózásra az életedben. A videóban bemutatom, hogyan teheted a fotózást, mint stresszlevezetést az életed részévé. Jelentkezz az értesítőre, hogy ne maradj le a Kattanjki Klub nyitásáról! <h2>Kattanjki: fotózd ki magadból a feszültséget! – A videóban elhangzó szöveg leirata</h2> <p>A fotózás csak a fontos pillanatok megörökítésére

Tovább olvasom »
Családi történetek

Családi történetek a lencsén keresztül: Így örökítsd meg a hétköznapokat (VIDEÓ)

Ebben a videóban 3 tippet hoztam ahhoz, hogy némi előkészítéssel és irányítással te is megőrizhesd a valódi érzéseket, hangulatokat, arckifejezéseket. Jelentkezz az értesítőre, hogy ne maradj le a Kattanjki Klub nyitásáról! <h2>Családi történetek a lencsén keresztül: Így örökítsd meg a hétköznapokat – A videóban elhangzó szöveg leirata</h2> <p>Gondoltál már arra, hogy a családi élet tele

Tovább olvasom »
Kreatív fotózás

Kreatív fotózás: fedezd fel a csodát a mindennapokban (VIDEÓ)

Ebben a videóban három tippet kapsz arra, hogy hogy válhat a hétköznapiból kreatív alkotás. Jelentkezz az értesítőre, hogy ne maradj le a Kattanjki Klub nyitásáról! <h2>Kreatív fotózás: fedezd fel a csodát a mindennapokban – A videóban elhangzó szöveg leirata<br></h2> <p>Fedezd fel a kreativitásod a fotózáson keresztül! Sokan úgy érzik, hogy nekik nincs érzékük a fotózáshoz,

Tovább olvasom »

Szólj hozzá!

Scroll to Top