Szüksége van egy fotósnak weboldalra 2021-ben?

fotózás marketing weboldal

Ahány szakértővel beszélsz, annyiféle kihagyhatatlan marketing módszerről és megkerülhetetlen csatornáról fogsz hallani. Az Instagram már kötelező, de legyél a Pinteresten meg a Tiktokon is, hiszen az ügyfelek már ott vannak. Még mindig a Facebookot használják a legtöbben, szóval legyen Facebook oldalad és lehetőleg csoportod is. Az organikus elérések a béka feneke alatt vannak, muszáj hirdetni! Legyen weboldalad, hogy komolyan vegyenek, írjál blogot, nyomjad a SEO-t (keresőoptimalizálás), hogy megtaláljanak és építsd az email listát, mert jön a süti-mentes világvége. Közben azért hirdess a Google-nél is. Ismerős?

Mit okoskodsz itt fotósként a digitális marketingről?

Sokkal előbb voltam marketinges, mint fotós. 2005 óta dolgozom ezen a területen, olyan cégeknél, mint a kirowski (ma Isobar), a régi Index és a legnagyobb nemzetközi ügynökségi csoport, a WPP. Végigjártam a ranglétrát az asszisztenstől az ügyvezetőig és a mai napig nem esik le a gyűrű az ujjamról a “kétkezi” marketing munkától sem. A tudásmegosztás pedig örök szerelemem és most végre egy blogon túlmutató saját platformom is van erre.

Nem egyszerű eligazodni a digitális marketing eszköztárában, még akkor sem, ha az ember történetesen marketinges. Az elmúlt években ez a terület is egyre komplexebbé vált, így már lehetetlen mindenhez mélyen és részleteiben érteni. Minden területnek saját szakértői vannak, akik a többi részre korlátozott rálátással rendelkeznek. Én sem vagyok az utolsó polihisztor, de az elmúlt bő másfél évtizedben, amióta ezzel foglalkozom, elég sok mindent láttam és a saját fotós vállalkozásomban is rengeteg dolgot kipróbáltam. Ebben a bejegyzésben a fotós weboldalakkal kapcsolatos véleményemet fogom megosztani, a többiről pedig a következő Marketing kávé keretében beszélek majd. Egészen pontosan arról, hogy szerintem mik azok, amikkel érdemes foglalkozni fotós vállalkozóként és adok konkrét, gyakorlati tippeket is hozzájuk.

A weboldal a "legrégebbi motoros"

A weboldal az egyik legrégebbi “motoros” az online marketing eszköztárában, és lássuk be, az egyik legmacerásabb is. Nulláról kell indulnod vele, nem egy Facebook oldal, aminek megvan a sablonja és “csak” feltöltöd tartalommal. Weboldal motort kell választani (CMS), esetleg tárhelyet foglalni és telepíteni a motort, domaint vásárolni. Kitalálni a struktúrát, ami a céljaidat szolgálja, a márkádnak megfelelő dizájnt kialakítani, azt finomhangolni, mobilra és keresőbeli megjelenésre optimalizálni. Feltölteni az egészet minőségi, a célokat szolgáló tartalommal. Beállítani a különböző méréseket, megfelelni a GDPR-nak. A weboldal az, amivel folyamatosan foglalkozni kell, ami sosincs “kész”. Ráadásul magától a kutya sem nézi, nem lehet még a barátokat sem meghívni rá, hogy kövessék.

Joggal kérdezheted: van értelme ennek az egész macerának? Most 2021-ben, amikor annyi másik platform van, ami sokkal kisebb erőfeszítés árán tálcán kínálja a közönséget?

Lehet élni nélküle...

A rövid véleményem az, hogy lehet sikeres fotós vállalkozást működtetni weboldal nélkül is. Vannak olyan fotósok, akik remekül megélnek abból, hogy 1-2 közösségi média profillal jelen vannak és kialakult már a visszajáró, őket továbbajánló ügyfélkörük.

De van egy-két hátulütője… A közösségi média profil sohasem lesz a tiéd, a szolgáltató szabályaihoz kell igazodnod és ki vagy téve a kényének-kedvének. Megváltoztatják a szolgáltatási feltételeket, megszívtad. Változik az algoritmus, töredékét sem éred el azoknak, akiket vért izzadva összeszedtél. Hirdethetsz, hogy végre valaki lássa, amit csinálsz. Érted, te fizetsz azért, hogy az emberek náluk még több időt töltsenek. Esetleg letiltanak, mert soknak találták a bőrt a fotódon és nem is tudsz hirdetni. (Ha nincs Business Managered, akkor talán soha többet.) Sőt simán el is veszítheted a fiókodat és mindent, amit ott felépítettél. Kicsit kockázatos, nem? Ha csak a közösségi médiára építesz, elképesztően kiszolgáltatottá tesz!

Én nagyon hiszek a weboldalban és el is mondom, hogy miért. Mindezt úgy, hogy az ég világon semmilyen érdekeltségem nincsen abban, hogy neked legyen ilyened.

Miért érdemes fotós weboldalt fenntartani 2021-ben?

1. A fotós weboldal hiteles, profi, “komolyan vehető” megjelenést ad

Ha fotósként van egy igényes weboldalad, az egyszerűen professzionálisabb, hitelesebb online jelenlétet ad neked. A weboldalad teljes mértékben tükrözheti a te stílusodat, olyan felépítést, megjelenést kaphat, ami a márkádhoz legjobban illik. Ha van saját domain neved, akkor már lehetőséged van az email címedhez is azt használni, ami megint csak sokkal profibb benyomást kelt, mint egy gmailes cím.

A weboldaladon a portfóliód legjavát prezentálhatod, méghozzá olyan formában, hogy az a lehető leghatásosabb legyen. Persze, figyelned kell rá, hogy a fotóid optimalizálva legyenek a webes megjelenésre, de nem kell azzal számolnod, hogy egy platform önkényesen “lebutítja” őket és csak korlátozott formátumokban tudja megjeleníteni (pl. Instagram poszt, sztori highlight vagy Facebook galéria).

A hitelesség egyik záloga az ügyfélvélemények megosztása, és míg a közösségi médiában erre korlátozott lehetőség van, a weboldaladon bárhol és bármilyen formában elhelyezheted őket, ahogyan a legelőnyösebb neked.

Persze, a weboldal fontossága eltér fotós műfajok szerint is, de ha szeretnél az átlagosnál magasabb árat kérni a fotózásaidért, akkor elég kevés, ha csak egy Facebook vagy Instagram oldalt tudsz felmutatni!

2. Mert csakis a tiéd és a te szabályaid szerint működik

A weboldal a tiéd, ott a saját szabályaid szerint játszhatsz, természetesen a jogszabályok és etikai szempontok betartása mellett. Nem vagy kitéve annak, hogy a felhasználási feltételek vagy az algoritmusok hogyan változnak. (Persze, lehet, hogy az utóbbi miatt máshogyan vagy máshonnan kell majd látogatókat terelned, de nem leszel egyetlen szereplőnek kiszolgáltatva.)

A weboldaladon nincs ott a konkurenciád, nem kell versenyezned senkivel a figyelemért. Ha már egy potenciális ügyfél ott van, nem fog elé pörögni az ismerőseinek a mai napja vagy egy másik cég visszautasíthatatlan ajánlata.

A weboldalad lehet minden online megjelenésed gyűjtőhelye, ott lehet az összes közösségi média profilod, sőt azokról akár a legfrissebb posztjaidat is befűzheted.

3. A weboldaladon saját közönséget építhetsz és őket máshol is elérheted

A weboldalad az egyetlen olyan felület, ahol saját közönséget építhetsz. Ahol nem “követőid” lesznek, akiket bármikor elvehetnek tőled. Persze, valahogyan oda kell vinned az embereket (organikus tartalommal vagy hirdetéssel), de ott már csak rajtad áll, hogy hogyan kötöd magadhoz őket. Legyen az email lista vagy egyéb közösségi média felületek, hogy több lábon állhass.

Talán észrevetted, hogy én is email listát építek és rendszeresen hírlevelezek. Sőt elárulom, hogy ez az a csatorna, ami a vállalkozásomban a legnagyobb közvetlen bevételt hozza. Igen, az email, igen, a címben megjelölt évben. A közösségi média platformok jönnek-mennek, de az emailt a mai napig használjuk, céges környezetben meg aztán különösen.

Email listát a leghatékonyabban a weboldaladon tudsz építeni. Az 5. Marketing kávén részletesen beszéltem arról, hogy fotósként mi minden lehet, amiért elkérheted a potenciális ügyfelek email címét. (Tudtad, hogyha előfizetsz, akkor a korábbi workshopok anyagaihoz is hozzáférsz?)

Ha a tartalmaid előállításánál odafigyelsz az alapvető keresőoptimalizálási szempontokra, akkor azt fogod tapasztalni, hogy egyre több forgalom érkezik hozzád a keresőmotorokból is. Ez a téma már nem fér a poszt keretei közé és nem is szakterületem, de ha lesz rá igény, fel fogjuk dolgozni workshop keretében külső szakértővel.

Akár a keresőből, akár a közösségi felületeid posztjaiból vagy akár hirdetésekből érkeznek az oldaladra, a megfelelő mérőkódok (Google, Facebook pixel) elhelyezésével lesz lehetőséged arra, hogy ezt a közönséget máshol is újracélozd. Ehhez mutattam is egy-két gyakorlati trükköt a 2. Marketing kávén. Így újra elérheted azokat, akik már érdeklődtek a tartalmaid iránt korábban (remarketing vagy retargeting). Ők azok, akik sokkal nagyobb eséllyel fognak vásárolni tőled, mint azok, akik még sohasem hallottak rólad.

Talán már értesültél róla, hogy a tech cégek (Apple, Google, Mozilla/Firefox stb.) egyre inkább korlátozzák ezeket az újracélzási lehetőségeket (harmadik feles sütik tiltása), de abban biztosak lehetünk, hogy az olyan óriások, mint a Google vagy a Facebook meg fogják oldani ezt valamilyen formában és a hirdetők nem veszítik el ezt a lehetőséget. De: ez is egy olyan tényező, ami újra felértékeli az email lista jelentőségét.

4. Az érdeklődőt ügyféllé teheted, azaz a teljes vásárlói utat lefedheted a tartalmaiddal

Minden előadásomon újra és újra elmondom, hogy ne idegeneknek próbálj eladni. Ez az egyik legnagyobb hiba, amit szoktam látni a marketingben. Az ajánlatok sokkal nagyobb eséllyel érnek célba egy “felmelegített” közönségnél, aki már ismer és kedvel téged.

A fotózás nem wc papír, amire mindenkinek szüksége van, és nem is lefolyószerelés, ami mindenképpen kell, ha eldugult a nyomorult. A fotózás egy olyan szolgáltatás, ami nélkül le lehet élni egy teljes életet. És minél drágább, annál kevésbé valószínű, hogy valaki első pillantásra annyira beleszeret, hogy le is foglalja.

Fel kell építened egy közönséget, aki ismer és kedvel téged és ők lesznek azok, akik elmennek a fotózásaidra. Ebben rengeteget tud segíteni a közösségi média, de hiszek benne, hogy a weboldal a legfontosabb.

  • A vásárlási folyamat minden szakaszához lehet tartalmad:
    hasznos, érdekes, szórakoztató anyagok azoknak, akik még csak most ismernek meg,
  • a munkádat bemutató, kompetenciádat igazoló tartalmak azoknak, akik már számításba vesznek, és
  • visszautasíthatatlan ajánlatok azoknak, akik már a vásárlásnál tartanak.

Az egész folyamatot felépítheted lépésről lépésre, kialakíthatsz egy rendszert, amivel az érdeklődőből vásárló lesz. Ezek nem közösségi média posztok, amik lepörögnek és eltűnnek a süllyesztőben. Ha egyszer kialakítod ezeket a tartalmakat a weboldaladon, meglesz a helyük a folyamatban és “örökre” neked dolgoznak.

Ez nem egy manipulatív, “gonosz” marketinggépezet, hanem őszinte, értékadó kommunikáció a potenciális ügyfeleiddel. Én legalábbis ezt a szemléletet és módszertant alkalmazom a saját vállalkozásaimban és adom át neked is a Marketing kávé keretében.

5. A weboldal neked dolgozik, akkor is, amikor te éppen pihensz

A weboldal olyan, mint egy alkalmazott, csak éppen éjjel-nappal neked dolgozik és bár fizetést viszonylag keveset kér (hoszting, domain, sablon, plugionok stb.), törődést annál többet. Ha az előző pontban leírt szellemben alakítod ki, akkor ügyfeleket fog hozni neked. Akár maga a foglalás és fizetés is megtörténhet rajta. Ha már ennyit áradoztam a weboldalról, ki kell mondanom: csakis akkor van értelme, ha van célja és foglalkozol vele. Önmagában az, hogy legyen, nem cél. Ha nincs rajta értékes tartalom, nincs miért látogatni. Ha nem terelsz rá forgalmat, nem fogja nézni senki. Ha nem nézik, nem termel pénzt. Ilyen “egyszerű”. Nekem szinte az összes bevételem a weboldalamon keletkezik, a többi pedig annak köszönhető. Sok munka? Igen. Megéri? Nagyon is. (Annyi tartalmat kellene gyártanod, mint nekem? Dehogyis, sokkal kevesebb is elég.) Ha mindezek után úgy döntesz, hogy szeretnél weboldalt vagy éppen ráférne egy kis ráncfelvarrás a meglévőre, nézzük meg, hogy mik a “kötelező” elemek!

Milyen weboldal motorok lehetnek a legjobbak fotósoknak?

"Kötelező" elemek egy fotós weboldalon: ellenőrzési lista és tanácsok

1. Főoldal

Csupán néhány másodperced van arra, hogy megragadd a látogató figyelmét. Ennyi idő alatt ki kell derülnie a számára, hogy mivel foglalkozol és kinek nyújtod ezt a szolgáltatást. Találkoznia kell olyan erős képanyaggal, ami azonnal megragadja. Úgy kell éreznie, hogy ez a szolgáltatás neki szól. Látnia kell azt is, hogy mit tegyen, ha további információt szeretne vagy kapcsolatba lépne veled. Ennek szellemében kell elkészülnie a főoldal görgetés nélkül látható részének.

Meglepően sokszor találkozom azzal, hogy ez nem valósul meg és például egy bemutatkozással kezdődik az oldal, amit ráadásul egy másik fotós által készített kép illusztrál. Mindig arra gondolj, hogy a weboldaladnak az ideális ügyfeledet kell szolgálnia és a te munkádat bemutatnia.

Gondolom, azt mondanom sem kell, hogy a menü lehetőleg legyen állandóan látható és átlátható, a logó pedig fix helyen és vezessen vissza a főoldalra. Töltődjön be gyorsan (ezt itt tudod ellenőrizni) és legyen teljes mértékben mobilbarát, hiszen ma már többen keresik fel mobil eszközről az oldalakat, mint laptopról vagy asztali gépről. Feleljen meg az alapvető SEO (keresőoptimalizálási) szempontoknak (ezt például itt ellenőrizheted).

A következő, menüből is elérhető egységek lehetnek akár önálló szekciók a főoldalon, akár aloldalak, ez egyéni preferencia kérdése. Az előbbi megoldás előnye, hogy csupán görgetnie kell a látogatónak, kattintania nem. A két megközelítés kombinálható is úgy, hogy bizonyos pontokat kiemelsz a főoldalon, míg más információk aloldalakon kapnak helyet.

2. Rólam (bemutatkozás)

Talán meglepő lesz, amit írok, de a “Rólam” szekciónak sem rólad kell szólnia elsősorban, hanem az ideális ügyfeledről. Mi az, amit te neki nyújtasz? Kinek és miért érdemes téged választania? Miért vagy te számára a legjobb választás? Nem a te élettörténeted a lényeg itt, hanem hogy ő mit kap, ha veled dolgozik!

Ha valaki a weboldaladon jár és egy pillanatig is elgondolkodik rajta, hogy fotózást foglaljon nálad, meg fogja nézni ezt az oldalt. A fotózás egy meglehetősen személyes szolgáltatás, alapvető fontosságú a bizalom, szimpátia, kapcsolódás. Ezért rengeteget tehetsz ezen az oldalon, fordíts rá kellő figyelmet, ne csak letudd néhány jellegtelen, személytelen, esetleg mások bemutatkozása által ihletett sorral. Tedd oda magadat és ne feledkezz el az ügyfélvélemények és a további lehetőségek megmutatásáról (bővebb információ a fotózásokról, kapcsolatfelvétel) sem!

3. Galéria (portfólió)

Ha már fotóst keres valaki, a portfóliód az első között lesz, amire kíváncsi. A weboldaladon csak és kizárólag a legkiválóbb munkáidnak van helye, sose tegyél ki középszerű képet! Olyan képeket pedig végképp ne, amilyen munkát nem szeretnél vállalni. Ha a fotózásokat különböző szezonokhoz – tavasz, nyár, ősz, tél – kötődve végzed, érdemes olyan galériákat kialakítani, hogy ezt meg tudd mutatni.

Ahogyan említettem, a képeket optimalizálni kell a webes megjelenésre, de ha galéria képekről van szó, legalább full HD felbontásban érdemes feltenni őket, úgy tömörítve, hogy lehetőleg 400-500 Kbyte-nál kisebbek legyenek.

Ne pocsékold a potenciális ügyfeled drága idejét óriási galériákkal. Az ügyfelek többsége nem akar több száz képből álló sorozatokat nézegetni, inkább mutass csak 10-20 igazán erős képet. Vannak olyan műfajok, például egy esküvő, ahol érdekesek lehetnek a részletesebb galériák, de azokat rendezd algalériákba azok számára, akik elmélyednének. A főgalériákban csak és kizárólag a munkád színe-java legyen, limitált számban. A kevesebb több!

A galéria oldalakon se feledkezz meg az ügyfélvélemények bemutatásáról és a további lehetőségek megmutatásáról.

4. Információ/Árak

A fotózás iránt érdeklődők egyik első kérdése az szokott lenni, hogy mennyibe kerül a fotózás. Arról, hogy hogyan érdemes árazni és csomagokat kialakítani, illetve feltüntetni vagy sem a weboldalon, részletesen beszéltem a Marketing kávé 1. és 3. részében. Akárhogyan döntesz is, az Árak oldal sohasem szólhat csak arról, hogy mi van a csomagban és mennyibe kerül a fotózás.

Ez az oldal, ahol meg kell győznöd az ideális ügyfeledet arról, hogy neki való ez a fotózás. Ki kell derülnie, hogy mi mindent kap, milyen vágyai válnak valóra, és itt kell eloszlatni a kétségeit is, amik felmerülhetnek a fotózással kapcsolatban. Mik lehetnek ezek? Erről a Marketing kávé 2. részében volt szó nagyon részletesen.

Nem apellálhatsz arra, hogy már biztosan átböngészte a portfóliódat, itt is kell korlátozott számú, de ütős képanyagot mutatnod. Szintén meggyőző erővel hat, ha hozol ügyfél véleményeket, amik nem csupán arról szólnak, hogy milyen jól sikerültek a képek, hanem hogy milyen vágyuk vált valóra vagy milyen félelmük oszlott el, megerősítve ezzel is a mondanivalódat. Ha több műfajban is dolgozol, érdemes műfajonként elkészíteni az információs (árak) és galéria oldalakat.

Gyakori hiba a fotós weboldalakon, hogy nincsen felhívás a cselekvésre (marketinges szakzsargonnal call-to-action avagy CTA gomb), vagy csak az oldal legalján van szinte elrejtve. Érdemes a nagyobb blokkok mindegyikénél ilyet megjeleníteni, és ne feledd, több esélyed van a kapcsolatfelvételre, ha mondjuk nem azonnali vásárlásra, hanem konzultációs időpont foglalására biztatsz.

5. Kapcsolat

A kapcsolatfelvételnek legyen külön oldala, de akár a releváns oldalak alján is elhelyzehetsz ilyen űrlapokat és akkor még könnyebben tudod követni, hogy jellemzően hol döntenek a kapcsolatfelvétel mellett. Ugye van jelölőnégyzet, hogy hozzájárulnak a személyes adataik kezeléséhez az adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint és csakis azzal kapcsolatban keresed őket emailben, amihez hozzájárulást adtak? (Ha fotózási árakról érdeklődik, nem tehed rá a hírleveledre is, ha nem járul külön hozzá.)

A kapcsolati oldalon ki kell derülnie, hogy pontosan hol vagy, milyen (földrajzi) területen vállalsz fotózást. A kapcsolatfelvételi űrlapon a lehető legkevesebb adatot kérd be kötelezően, hiszen minden egyes plusz mező csökkenti annak az esélyét, hogy írjanak neked. Szerepeljen itt az összes elérhetőséged, email, telefonszám, közösségi média profilok, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb kapcsolatfelvételi lehetőséget, vagy legalább kövessen itt-ott. Az információk egy részét akár fix láblécben is szerepeltetheted, hiszen a felhasználók már hozzászoktak, hogy általában ott találják a hasonló adatokat.

Ezek azok az oldalak, amiket szinte kötelezőnek tekinthetünk egy fotós weboldalon. Emellett szükség van az adatkezelési tájékoztatásra és az ehhez kapcsolódó süti sávra (én a Quantcastot ajánlom, ami megfelel a GDPR követelményeinek). Az impresszum és ÁSZF szerepeltetése abban az esetben kötelező, ha vásárolni is lehet az oldalon. Ne feledd, hogy ebben az esetben a tevékenységi köreidbe fel kell venned az internetes kiskereskedelmet és be kell jelentened a tevékenységet a helyi jegyzőnél.

És amit még melegen ajánlok...

6. Gyakran ismételt kérdések (GYIK)

A gyakran ismételt kérdések oldala is hasznos lehet, hiszen itt összegyűjtheted a legyakoribb kérdéseket és elirányíthatod a potenciális ügyfeleidet az egyéb oldalakra, ahol tovább tudod őket terelni a kapcsolatfelvétel vagy vásárlás felé.

7. Vélemények

Ahogyan említettem, más ügyfelek véleménye kiemelten fontos a mai vásárlók számára. Ezt a pozitív közösségi megerősítést külön oldalon is összegyűjtheted, de ettől még érdemes a többi oldalon is szerepeltetni, ahogyan arról korábban szó volt.

A véleményeket teljes névvel, fényképpel, és természetesen az illető hozzájárulásával érdemes megjeleníteni. A videós vélemények pedig még erősebbek, hitelesebbek.

Nehezen adnak visszajelzést az ügyfeleid? Akár a szóbeli visszajelzésüket is lejegyezheted és kérheted rá az áldásukat. Ha pedig esetleg hosszabban írtak neked, használd csak a legerősebb részeket. Próbálj olyan véleményeket szerezni, amik specifikusak a te vállalkozásodra nézve és a te ideális ügyfeleid vágyainak teljesítéséről vagy kétségeik eloszlásáról szólnak.

8. Blog

A blog természetesen nem kötelező elem egy weboldalon, de ha a lehető leghatékonyabb ügyfélszerző rendszert szeretnéd kialakítani, akkor ez az egyik legkézenfekvőbb eszközöd. Erről feljebb már részletesen írtam a saját közönség kialakítása és a teljes vásárlási út lefedése kapcsán, csak ismételni tudnám magamat.

9. Ingyenes anyagok

Szintén nem kötelező, de ezek lehetnek azok a hasznos, érdekes, szórakoztató, egy blogposztnál azért eggyel mélyebb anyagok, amelyekért cserébe a látogatók megadják neked az email címüket. Természetesen az egyéb kommunikációhoz (például hírlevél küldéséhez) külön hozzájárulásra van szükséged, de már az ingyenes anyaghoz kapcsolódó levelekkel is kialakíthatsz egy olyan folyamatot, ami az érdeklődőből ügyfelet teremt (szakszóval konvertál) a számodra.

Az ingyenes anyagoknak nem feltétlenül kel menüből elérhetőknek lenniük, feljöhet akár egy alsó sávban, akár egy felugró ablakban is ez a lehetőség. Régi webes emberként persze tiszta szívből gyűlölöm ezeket, de a mai napig működnek. Érdemes arra odafigyelni, hogy legyen korlátozva a megjelenésük, ne jöjjenek fel egynél többször egy embernek és lehetőleg ne azonnal jelenjenek meg. Gondolj bele: ha valaki először látogat a weboldaladra, feljön neki a süti-csík, meg mondjuk egy Messenger buborék és még egy pop-up is, garantáltan sikítva fog menekülni.

Ahogyan említettem, a Marketing kávé 5. részében rengeteg ötletet hoztam olyan anyagokra, amik olyan vonzóak lehetnek, hogy a látogatók megadják értük az email címüket. Ha pedig az érdeklődőgyűjtő folyamatok felépítése érdekel, akkor lesz rá külön, dedikált alkalom a későbbiekben. A Marketing kávé első 8 része után jönnek azok a témák sorban, amik a legjobban érdekelnek titeket. Ami pedig nem szakterületem, a legjobb vendégelődadókat fogom elhozni nektek.

Bízom benne, hogy hasznos volt számodra ez a poszt és kaptál belőle néhány ötletet a weboldalad kialakításához vagy felfrissítéséhez. Ha tetszett, kérlek, oszd meg másokkal is!

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél értesülni a hasonló anyagokról, akkor iratkozz fel az email értesítőre!

Oszd meg!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: pinterest
Megosztás itt: print
Megosztás itt: email

Ez is érdekelhet

📷 Régen és most: Szipál Péter

Teljesen más egy olyan fotóssal beszélgetni, aki már 53 éve van a pályán. Óriási megtiszteltetés volt, hogy telefonon beszélhettem Szipál Péterrel. Miközben beszélgettünk, az volt az érzésem, hogy órákig tudnám hallgatni a történeteit. Sajnos annyi ideje nem volt, de a rengeteg teendője mellett szakított arra időt, hogy részt vegyen a projektünkben és néhány gondolattal segítsen

Tovább olvasom »
új fényképezőgép és objektív

6 ok, ami miatt ne vegyél új fényképezőgépet vagy objektívet!

El szeretnél kezdeni komolyabban fotózni és kellene egy jobb gép vagy objektív? Esetleg már fotózol egy ideje és úgy érzed, kinőtted azt, ami van? A bejegyzés célja, hogy gondold át egy kicsit, hogy tényleg szükséged van-e rá, hogy ne költs feleslegesen. Vagy legalább tudatosítsd magadban, ha érzelmi alapon döntöttél. Szóval nézzük meg, hogy szerintem mikor

Tovább olvasom »
kattanjki régen és most Persenen

📷 Régen és most: Denis Persenen

Denis Persenen az egyik leghíresebb lifestyle családi fotós Oroszországban, és állíthatom, hogy a világon is rengetegen ismerik és elismerik a munkásságát. Volt szerencsém tőle több ízben is tanulni. Annak ellenére, hogy csak online “találkoztunk”, a személyisége még a videóin és az élő adásain keresztül is átütött. Hihetlenül őszinte és érzékeny ember, az életigenlése pedig átragad

Tovább olvasom »

Szólj hozzá!

Scroll to Top