Ebben a videóban bevállaltam, hogy életemben először fotózok Canon fényképezőgéppel, ráadásul egy régebbi, belépő szintű modellel. A fotózás konkrétan egy 500D-vel történt, amire egy 50 mm-es f/1.8-as objektív került. Korábban még sohasem használtam sem ezt a gépet, sem másik Canont. Maga a felszerelés használtan jelenleg kb. 75.000 Ft-ért vásárolható meg. Nézd meg, hogy mit sikerült kihozni belőle!
Vajon megy még a fotózás egy idegen, belépő géppel?
Bevallom, picit izgultam, hogy hogyan fog menni a dolog. Mivel Aljona Canonos, úgy voltam vele, hogy legrosszabb esetben kérem majd az ő segítségét, ha elakadok valamivel. Szerencsére erre nem volt szükség, az alapvető beállításokat könnyen megtaláltam a gépen. Idegen fényképezőgépen mindig kényelmetlen fotózni, hiszen nyúlkál az ember a megszokott gombjaihoz, amik nyilván nincsenek ott. Elsősorban a fókuszálással gyűlt meg a bajom, hiszen nagyon kevés fókuszpont volt és azokat is kényelmetlenül tudtam csak változtatni. Emellett ellenfényben ez az olcsóbb optika nem teljesített annyira fényesen, de ár-érték arányban teljesen rendben van szerintem.
A videó célja nem annak a bemutatása, hogy én hű de ügyes vagyok, csupán annyi, hogy a megfelelő fotós tudással bárki kihozhatja a maximumot akár egy belépő szintű felszerelésből is. Sokkal többet számít a fények megfelelő használata, az alany instruálása és a harmonikus kompozíciók megalkotása, mint az adott felszerelés technikai tudása. Persze, vannak olyan helyzetek és felhasználási területek, amikor ennél többre van szükség, de az a tapasztalatom, hogy a kezdő fotósokat sokkal inkább a tudás hiánya korlátozza, nem pedig a technika!
Ha bizonytalan vagy, hogy vásárolj-e új fényképezőgépet vagy objektívet, lesd meg ezt a posztot, amiben 6 okot mutatok be, ami miatt sokan vásárolnak, de szerintem érdemes. Ebben a videóban pedig arról beszélgetünk Aljonával, hogy miért szinte soha sem az a legfontosabb kérdés egy fényképpel kapcsolatban, hogy milyen fotós felszereléssel vagy beállításokkal készült.