Mennyibe kerül elindítani egy fotós vállalkozást? (SZÁMOLÓTÁBLA)

fotos-vallalkozas-szamolotabla

Az utóbbi hetekben több posztban is beszámoltam arról, hogy hogyan változtak a fotós vállalkozás létrehozásának feltételei. Ha “hivatalos” végzettségre nem is, de sok egyébre azért még mindig szükség van hozzá. Érkezett hozzám kifejezetten olyan kérdés, hogy mennyibe kerül elindítani egy fotós vállalkozást. Erre igyekszem választ adni és készítettem hozzá egy számolótáblát is, amit lemásolhatsz vagy letölthetsz magadnak.

Fotós vállalkozás indítása: nem mindegy, hogy mit fotózol...

Mi mindenre is van szükséged, ha fotós vállalkozást szeretnél indítani? A kérdés nem egyszerű, hiszen ahogyan arról már szó volt, a különböző fotós műfajokhoz különböző felszerelésre van szükség. Ha csak portrét és családot fotóz valaki, akár 1-2 fix objektívvel is elindulhat, de például eseményeknél már általában szükség van valamilyen zoom lencsére is. Az sem mindegy, hogy ki hova szeretné pozicionálni magát már a felszerelésével is. Illetve gondolkodik-e például stúdióeszközökben, esetleg ügyfél ruhatárban is és még sorolhatnám.

Mi mindenre lehet szükség a fényképezőgépen túl?

Egy fotós vállalkozás indításához messze nemcsak fotó- és stúdiófelszerelésre van szükség. Meg kell oldalni az utómunka és képtárolás számítástechnikai és szoftveres hátterét. Ki kell alakítani a pénzügyi és jogi alapokat a törvényes működéshez. Emellett felmerül számos marketinggel kapcsolatos költség is (például a fotós weboldal), nem beszélve a tudás folyamatos fejlesztéséről különböző fotós és utómunka tanfolyamok és workshopok által. A költségek egy része ráadásul folyamatosan, minden hónapban jelentkezik.

Készítettem neked egy számolótáblát a fotós vállalkozás induló költségeihez!

Ezt a táblázatot ITT éred el. Szerkeszteni nem tudod, de nyugodtan másold le vagy töltsd le magadnak. Ez a lista természetesen nem teljeskörű vagy támadhatatlan. Biztosan van olyan, aki szerint egyes tételek feleslegesek vagy pont hiányoznak, túl drágák vagy éppen túl olcsók és “hobbistáknak” valók. A táblázat célja leginkább az, hogy lásd, milyen jellegű kiadások merülhetnek fel és a saját igényeid szerint szűkíthesd, bővíthesd, alakíthasd a listát. (Az eléréshez nem kell regisztrálnod sem.)

Ugye tudod, hogy ez még csak a nulladik lépés?

A Marketing kávé tanfolyam legelső alkalma arról szólt (és az előfizetés keretében természetesen most is elérhető), hogy ki tudd számolni, mennyi bevételre van szükséged az elképzelt fizetésedhez. A költségekből és a különböző tevékenységek időigényéből kiindulva egy erre a célra készített táblázat pontosan kiadja neked, hogy mennyi bevételre lesz szükséged egy fotózásból ahhoz, hogy az álomfizetésedet tényleg meg is keresd.

Ennél már futó vállalkozással kalkuláltam, így a fenti színes táblát ennek kiegészítéseként használhatod. A Marketing kávé éves tervező táblája pedig abban segít, hogy a szezonalitással is tervezni tudj, hiszen nem ugyanannyit fogsz keresni februárban, mint novemberben a karácsonyi őrületben, vagy éppen az esküvőszezonban – attól függően, hogy milyen területeken dolgozol.

De ez nyilván csak a kezdet, hiszen a “számaidból” egy vonzó ajánlatot is össze kell rakni. Ehhez kell tudnod, hogy ki az ideális ügyfeled és mi különböztet meg téged a többi fotóstól. Ha ez is megvan, akkor pedig jöhet a neheze: ügyfeleket szerezni és megtartani… Mert a számolgatás vagy hivatalos nevén üzleti tervezés csak a nulladik lépés a sikeres, jövedelmező vállalkozáshoz. De ha ezt kihagyod, akkor esélyed sincsen rá! Ha szeretnéd tudatosan építeni a vállalkozásodat, várlak szeretettel a Marketing kávé tanfolyamon!

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél értesülni a hasonló anyagokról, akkor iratkozz fel az email értesítőre!

Oszd meg!

Ez is érdekelhet

NAS munkafolyamat fotósoknak

NAS munkafolyamat fotósoknak: A képek tárolása, rendszerezése és megosztása (QNAP TVS-675)(VIDEO)

Fotósként hogyan tárold, rendszerezd és oszd meg a fényképeket az ügyfelekkel? Ebben a videóban megmutatom, hogy milyen munkafolyamatot alakítottunk ki a NAS-sal. https://youtu.be/OGHhyviXkZQFeliratkoztál már a YouTube csatornámra? NAS munkafolyamat fotósoknak: A képek tárolása, rendszerezése és megosztása (QNAP TVS-675) – A videóban elhangzó szöveg leirata <p>Fejfájást okoz a fotóid tárolása, rendszerezése és megosztása másokkal? Megmutatom, hogy milyen

Tovább olvasom »
mesterséges intelligencia photoshop

A legnagyobb újdonság a Photoshopban: képgenerálás mesterséges intelligenciával (VIDEÓ)

Kiterjesztenéd vagy megváltoztatnád a fotóidat néhány kattintással? Megérkezett a mesterséges intelligencia alapú képgenerálás Photoshopba! Megmutatom a használatát lépésről lépésre. https://youtu.be/u2WfV_u4YYoFeliratkoztál már a YouTube csatornámra? A legnagyobb újdonság a Photoshopban: képgenerálás mesterséges intelligenciával – A videóban elhangzó szöveg leirata: <p>Kiterjesztenéd vagy megváltoztatnád a fotódat néhány kattintással? Megérkezett a mesterséges intelligencia alapú képgenerálás a Photoshopba. Szia, én Ihász

Tovább olvasom »
Lightroom, photoshop, adobe camera raw újdonságok

Lightroom és Photoshop újdonságok – AI zajszűrés és még jobb maszkolás (VIDEÓ)

Mindig izgatottan várom a Lightroom és Photoshop frissítéseket, mert az új funkciókkal általában azonnal könnyebbé és gyorsabbá válik az utómunka. Most is nagyon hasznos újdonságok érkeztek! Megmutatom, hogyan távolítsd el a zajt a fotóidról az új, mesterséges intelligencia alapú Denoise segítségével, és bemutatom a maszkolási fejlesztéseket, mint például a görbék lokális alkalmazása és az új

Tovább olvasom »

Szólj hozzá!

Scroll to Top