A fotós vállalkozás feltételei 2023-ban

Fotós vállalkozás feltételei

A fotós vállalkozás elindításához jelenleg nincs szükség fotográfus végzettségre. Ennek követelményét még 2021. szeptemberében törölték el.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy akár érettségi nélkül is lehet fotós vállalkozást indítani. (A korábbi OKJ-hoz és a jelenlegi hivatalos fotográfus képzéshez szükséges érettségi.)

Ahhoz, hogy hivatalosan fotósként dolgozz, vállalkozási és adózási formát kell választanod. Ebben első körben egy könyvelő tud segíteni. A legtöbb fotós az egyéni vállalkozás lehetőségét választja, és a KATA vagy az átalányadózást.

A KATA adózás csak főállásban és csak magánszemélyeknek dolgozva választható, míg az átalányadózás mellékállásban és cégeknek szolgáltatva is. A fotósoknak ajánlott adózási formákról bővebb információt ITT találsz.

Egyéni vállalkozást a webes ügysegéden keresztül vagy személyesen a NAV bármelyik ügyfélszolgálatán tudsz indítani. Ennek nincs költsége, azaz ingyenes, és nincs szükség törzstőkére sem. A tevékenységi köreid közé értelemszerűen fel kell venned a fotózást (TEÁOR: 742001 – Fényképészet).

Ezt követően a Kereskedelmi Iparkamarához be kell jelentkezni és megfizetni a tagdíjat. Illetve iparűzési adót is kell majd fizetned a székhelyed szerinti önkormányzatnak. Ha nem vagy járatos a vállalkozás világában, akkor biztosabbra mehetsz, ha könyvelő segítségével vágsz bele.

Ha nem egyéni vállalkozás, hanem valamilyen cégforma mellett döntesz (Kft., Bt.), akkor ügyvéd segítségére is szükséged lesz, aki intézi számodra a szükséges iratokat, illetve a cégbírósági bejegyzést. A megfelelő adózás forma megtalálásában (társasági adó, KIVA stb.) szintén könyvelő tud segíteni.

Ezek a legalapvetőbb adminisztratív teendők, természetesen nem jelentenek teljeskörű tájékoztatást és nem minősülnek tanácsadásnak.

De mi kell hozzá a gyakorlatban, hogy valaki tényleg meg is élhessen a fotózásból?

Szerintem ez a 3 dolog, mondom ezt 5 év fotós és 17 év marketing tapasztalattal.

1. Megfelelő fotós és egyéb felszerelés (0:45)

Ez függ attól, hogy milyen jellegű fotós munkát szeretnél végezni és hova helyezed el magad a piacon. ITT találsz egy letölthető fotós vállalkozáshoz készített számolótáblát, ami segít abban, hogy mit érdemes beszerezned és az mennyibe kerül. Fotó- és stúdiófelszerelés, számítástechnikai háttér, adók, járulékok és egyéb adminisztrációs költségek, marketinggel és tanulással kapcsolatos várható kiadások.

2. Elegendő fotós tudás (1:41)

Ezt talán a legnehezebb eldönteni kezdő fotósként, hogy vajon van-e az ember már olyan szinten, hogy pénzt kérjen a munkájáért. A videóban elmondom, hogy szerintem mik azok, amiket ezzel kapcsolatban érdemes átgondolni és magadnak megválaszolni. Ha még a portfólióépítés szakaszában vagy, akkor hasznos lesz a számodra ez a cikk!

3. Tudatos fotós üzletépítés és marketing (2:49)

Akármilyen tudásod vagy felszerelésed van is, önmagában a munka színvonala ma már édeskevés ahhoz, hogy sikeres fotós vállalkozást építhess fel. A videóban megosztom a gondolataimat arról, hogy milyen az a szemlélet, ami szerintem elengedhetetlen ehhez. Ha komolyan gondod a fotózást mint vállalkozást, ezt a cikket mindenképpen ajánlom elolvasni. A fotós weboldalról, ami szerintem az egyik legfontosabb csatorna, ITT írtam bővebben.

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél értesülni a hasonló anyagokról, akkor iratkozz fel az email értesítőre!

Oszd meg!

Ez is érdekelhet

NAS munkafolyamat fotósoknak

NAS munkafolyamat fotósoknak: A képek tárolása, rendszerezése és megosztása (QNAP TVS-675)(VIDEO)

Fotósként hogyan tárold, rendszerezd és oszd meg a fényképeket az ügyfelekkel? Ebben a videóban megmutatom, hogy milyen munkafolyamatot alakítottunk ki a NAS-sal. https://youtu.be/OGHhyviXkZQFeliratkoztál már a YouTube csatornámra? NAS munkafolyamat fotósoknak: A képek tárolása, rendszerezése és megosztása (QNAP TVS-675) – A videóban elhangzó szöveg leirata <p>Fejfájást okoz a fotóid tárolása, rendszerezése és megosztása másokkal? Megmutatom, hogy milyen

Tovább olvasom »
mesterséges intelligencia photoshop

A legnagyobb újdonság a Photoshopban: képgenerálás mesterséges intelligenciával (VIDEÓ)

Kiterjesztenéd vagy megváltoztatnád a fotóidat néhány kattintással? Megérkezett a mesterséges intelligencia alapú képgenerálás Photoshopba! Megmutatom a használatát lépésről lépésre. https://youtu.be/u2WfV_u4YYoFeliratkoztál már a YouTube csatornámra? A legnagyobb újdonság a Photoshopban: képgenerálás mesterséges intelligenciával – A videóban elhangzó szöveg leirata: <p>Kiterjesztenéd vagy megváltoztatnád a fotódat néhány kattintással? Megérkezett a mesterséges intelligencia alapú képgenerálás a Photoshopba. Szia, én Ihász

Tovább olvasom »
Lightroom, photoshop, adobe camera raw újdonságok

Lightroom és Photoshop újdonságok – AI zajszűrés és még jobb maszkolás (VIDEÓ)

Mindig izgatottan várom a Lightroom és Photoshop frissítéseket, mert az új funkciókkal általában azonnal könnyebbé és gyorsabbá válik az utómunka. Most is nagyon hasznos újdonságok érkeztek! Megmutatom, hogyan távolítsd el a zajt a fotóidról az új, mesterséges intelligencia alapú Denoise segítségével, és bemutatom a maszkolási fejlesztéseket, mint például a görbék lokális alkalmazása és az új

Tovább olvasom »

Szólj hozzá!

Scroll to Top