Németh Szabina fotóját választottam ehhez a “Ti küldtétek” képszerkesztéshez.
Egy teljes porté retus munkafolyamatot mutatok be az Adobe Lightroom Classic és a Photoshop programokkal.
A videóban elhangzó szöveg leirata:
Egy teljes képszerkesztési munkafolyamatot fogok bemutatni Lightroomban és Photoshopban.
Szia, én Ihász Ingrid vagyok, és hogyha érdekel a fotózás és az utómunka, akkor kövesd a csatornámat.
Ez az első alkalom, hogy nem a saját fotómat szerkesztem, hanem valaki másét. Köszönöm szépen Németh Szabinának, hogy megosztotta velem ezt a képet. Beraktam az Instagramját ide a videó alá, kövessétek.
Most pedig menjünk is át a Lightroom-ba, és nézzük meg a szerkesztést.
Importáltam a képet Lightroomba, és itt vagyok a Develop modulban.
Először a képnek a fehéregyensúlyát fogom beállítani, mert eléggé zöld. Ehhez a pipetta eszközt választom, amivel egy semleges területen, tehát a szürke valamelyik árnyalatán lehet mintát venni. Ebben az esetben ez lehet például a fal vagy akár a szemfehérje is.
Próbáljuk meg először a szemfehérjét. Ez nem igazán adott jó eredményt, még zöldebbre vette, úgyhogy megpróbálkozom a fallal. Na, ez már sokkal jobban tetszik. Kiindulási alapnak szerintem jól használható lesz.
A második dolog, amit beállítok, az a képnek az expozíciója. Látom ugyanis a hisztogramon, meg persze magán a képen is, hogy egy picit szürke. Ez azért van, mert itt ugye nem fut ki a hisztogram a legvilágosabb részekhez.
Én ezt a képet egy ilyen légiesebb, világosabb vonalon tudom elképzelni, úgyhogy ez most egyelőre jó lesz.
Fogok hozzá kontrasztot adni a görbék segítségével, és tovább finomhangolom itt a beállításokat. Az a lényeg, hogy egy ilyen légies hatása maradjon a képnek.
Ezt követően a színeken fogok változtatni.
Nagyon tetszik itt ez a virág, viszont lehetne sötétebb, mert nekem picit eltereli a figyelmemet. Úgyhogy ennek a színnek a Luminance értékén fogok változtatni. Ha esetleg nem látnám, hogy ez a lila elsősorban, akkor használhatom ezt a kis eszközt, és lehúzhatom azt a színt. Látszik, hogy a kéknek, illetve a lilának a fényességi értékét csökkentettem ezzel.
Hogyha szeretném változtatni a színét, akkor itt megtehetem, elvihetem egy rózsaszínesebb irányba vagy egy kékesebb irányba. Nekem jobban tetszene, ha egy picit rózsaszínebb lenne.
A bőr színét a narancssárga, a citromsárga, illetve a piros változtatja. Elsősorban ugye a narancssárga.
Itt tudom megnézni, hogy hogyan változtak a színek.
Lightroomban még egy dolgot csinálnék, mégpedig azt, hogy ezt a mellterületet egy kicsit sötétebbre veszem. Ehhez a Maskingből a Brush eszközt választom, és egész egyszerűen beszínezem vele ezt a területet. Ezt azért csinálom, mert túl fényes a mellkas és elvonja a figyelmet az arcról.
Leveszem a highlightokat, hogy kevésbé legyen fényes, akár az expozíción is lehet egy kicsit csökkenteni.
Ezután pedig még egy picit finom hangolom a színeket a Calibration segítségével, ahol színcsatornánként lehet állítani az árnyalatot, illetve a szaturációt.
Ezzel a kapcsolóval lehet megnézni a hatást, csak apró változtatás történt.
Ezután még finomhangolom a sárgát a HSL panelen.
Nézzük meg, milyen volt a kép előtte, és milyen lett utána.
Most pedig menjünk át a Photoshopba. Jobb klikk, Edit in, Adobe Photoshop.
A Photoshopban először is a bőr tisztítását fogom elvégezni, amihez létrehoztam egy új réteget.
Elsősorban a Spot Healing Brush-t szoktam használni erre a célra, de lehet akár a Healing Brush-t is használni.
Arról érdemes mindig meggyőződni, hogy a Sample All Layers be van pipálva, különben egy üres rétegen semmilyen változtatást nem fogunk látni.
Akár a hajszálakat is kiszedegetheted ezzel a módszerrel, nemcsak az arcról, hanem akár a hajon is.
Amikor ezzel elkészültem, átnevezem a réteget, például Clean-re.
Majd pedig ismét létrehozok egy réteget, amin klónozni fogok.
Ez nagyon jól használható ilyen homogén hátterek esetében.
Sokkal könnyebb a szálló hajakat ezzel a módszerrel eltüntetni, mint egyesével kiszedegetni a Spot Healing Brush-sal.
Egész egyszerűen egy 10%-os flow mellett klónozom a hátteret.
Nem zavar, hogy belemegyek a képbe, hiszen utána maszkot fogok használni, hogy eltakarjam azokat a részeket, amikre nincsen szükségem.
Ezt a réteget átnevezem hairre, majd pedig hozzáadok egy rétegmaszkot.
A fehér az ugye mindent mutat, a fekete pedig mindent elrejt. Egy fekete ecsettel fogok ráfesteni, hogy visszahozzam azokat a részleteket, amire ráklónoztam.
A Hardness-t visszaveszem 0%-ra, mert nem szeretnék erős éleket.
Váltogatom a fehér és a fekete ecsetet, ezt az X segítségével tudom megtenni, illetve változtatom a méretét is, attól függően, hogy milyen az a felület, amit éppen ecsetelek.
Érdemes időnként belenagyítani a képbe, hogy pontosabban lásd a részleteket.
Ezt a módszert egyébként ahhoz is használhatod, hogyha pihék vannak az arcon. Ezzel nem tünteted el teljesen, viszont egy picit enyhíteni tudod a megjelenésüket, hogyha természetes retusra törekszel.
Hozzáadok egy rétegmaszkot, így le tudom maszkolni azokról a területekről, ahol nincsen rá szükségem.
Majd pedig visszaveszem az opacitást, hogy kevésbé legyen hivalkodó.
Átnevezem a réteget, touchupra.
A következő lépés a frequency separation, amit action segítségével valósítok meg.
Kiválasztok egy olyan értéket, aminél már nem látom a részleteket.
Hogyha nincsen ilyen actionöd, akkor le tudod tölteni ingyenesen az oldalamról, a linket megtalálod a videó alatt.
Ebben az esetben a négy pixelt választottam ki ehhez a képhez.
Ez ugye részletekre és színekre bontja a képet, tehát külön-külön tudsz dolgozni.
Kikapcsolatam a részleteket, és a színek fölött fogok dolgozni a Mixer Brush segítségével, ami alkalmas arra, hogy kiegyenlítsük a bőrnek a színét, és ezáltal egy egységesebb hatást érjünk el anélkül, hogy gumiarcot csinálnánk.
Ezt az egész testen megcsinálhatod, ahol szükséged van rá.
A szemet úgy fogom megélesíteni, hogy a Color rétegre ráteszek egy rétegmaszkot, és feketével elfedem a szem fölött.
Ez ugye azt fogja jelenteni, hogy a Detail réteg már nem ezt a Color-t élesíti, hanem a Backgroundot, és ezáltal sokkal élesebbnek fog tűnni a szem.
Ez egy nagyon egyszerű módszer, amit hogyha gyorsan akarok retusálni, akkor szoktam alkalmazni.
A szemet ki-be kapcsolgatva meg tudjuk nézni, hogy hogyan is néz ki a Frequency Separationnek a hatása.
Ezt követően jöhet a színezés, amit először a Color Balance-szel fogok megvalósítani.
Most csak a szem színét fogom beállítani, egy picit ciánosabbra és kékebbre, zöldebbre fogom venni.
Invertálom a rétegmaszkot a Ctrl+I segítségével, majd pedig egy fehér ecsettel csak az íriszem felfedem.
Átállítom a rétegnek az opacitását, hogy ne legyen annyira hivalkodó ez az új szemszín.
Át is nevezem.
Ezt követően jöhet a Selective Color, amivel egyesével tudod állítani a színeket.
Hogyha a bőrszínt szeretnéd befolyásolni, azt a pirosakkal és a sárgákkal tudod megtenni.
Én ezt előszeretettel szoktam használni, és ugye húzogatod a csúszkákat, amíg el nem éred azt a hatást, amit szeretnél látni a képen. A Black segítségével a fényességet állíthatod.
A másik kedvenc eszközöm a színek finomhangolásához a Hue and Saturation, ahol szintén színenként tudod ezt állítani.
Én most a sárgát választottam ki, és annak a szaturációját vettem vissza.
Egy Curves réteggel pedig még légiesebb hatást érhetsz el.
Én itt felemeltem a középtónusokat és picit behúztam a feketéket. Ennek a hatását is visszavettem az opacitással.
Menjünk vissza a Lightroomba és nézzük meg, hogy milyen volt előtte és milyen lett utána. Előtte, utána.
Ha szeretnéd megtanulni a leghaladóbb portréretus technikákat, ahhoz is van egy kurzusom, linkelem itt a videó alatt.
Köszönöm szépen, hogy megnézted azt a videót, remélem, hogy hasznosnak találtad. Hogyha igen, akkor ne felejtsd el lájkolni és kommentelni.
Ha pedig szeretnéd, hogy legközelebb a te fotódat szerkesszem meg, akkor írj nekem, az elérhetőségemet a videó alatt megtalálod, további szép napot.