Ha még nem kerültél szorosabb barátságba a Photoshoppal, nem vagy egyedül. Amikor egyetemistaként a 2000-es években elkezdtem használni ezt a programot, iszonyatosan sok bosszúságot okozott.
Az a helyzet ugyanis, hogy a Photoshop egyáltalán nem felhasználóbarát program. Ha előzetes ismeretek nélkül kezded el használni, akkor nagyon nehéz átlátni a működését. Annak idején nem egyszer záram be úgy, hogy na ezt én sohasem fogom megérteni.
Mi hozta meg az áttörést a Photoshop használatában?
Az áttörést az hozta meg nekem, amikor beruháztam életem első Photoshop tanfolyamára. Azt kell mondanom, hogy egy új világ nyílt meg előttem. Végre megértettem, hogy mi miért van és hogyan működik.
Az alapokat Ben Willmore tette le nálam, de még elég sok embernek tartozom óriási hálával, hiszen rengeteget tanultam tőlük és ezt a tapasztalatot is beépíthettem a tananyagaimba. Néhány példa a teljesség igénye nélkül: Unmesh Dinda (PiXimperfect), Jesús Ramirez (PTC), Pratik Naik, Aaron Nace (Phlearn), Paulina Duczman, Cassandra Jones (Noelle Mirabella).
Ha még ott tartasz, hogy post-it cédulákra van felírva, hogy milyen lépés mi után következik és milyen értékeket kell beállítani, akkor ideje szintet lépned. Ezzel ugyanis van egy komoly probléma: amíg nem érted, hogy mit pontosan miért csinálsz, nem leszel képes más problémákat önállóan megoldani. Ha jön egy új kihívás, azonnal elakadsz és akár órákat töltesz a megoldással – ha sikerül egyáltalán!
Nekem az hozta meg az igazi előrelépést, amikor megértettem, mit miért kell csinálni. Megismertem a különböző módszereket, így ha az egyik éppen nem válik be, tudok egy másikhoz fordulni. Ez hihetetlen szabadságot és magabiztosságot ad. Arról már nem is beszélve, hogy mennyi időt takarítok meg.
Kell a szakértői útmutatás!
Igen, a legnagyobb hiba, amit elkövettem, az az volt, hogy szakértői útmutatás nélkül vágtam bele a Photoshop használatába és azt gondoltam, hogy ingyenes anyagokból magas szintű, rendszerezett tudást szedhetek össze. Biztosan van olyan, akinek ez sikerül, de én nem tartoztam közéjük.
Nekem kellett, hogy valaki elmondja és rendszerbe helyezze az egészet, hogy utána már tudjak önállóan építkezni.
A Photoshop Mastery kurzusom pontosan azért született, hogy ezt a segítséget megadja neked. Átgondolt, rendszerezett tudást, ami nemcsak az eszközök használatát tanítja meg, de a tipikus fotós problémákra is kulcsrakész megoldást ad.
Ha szeretnéd te is megspórolni a felesleges köröket és nincsen végtelen időd ingyenes forrásokból összecsipegetni a tudást, válaszd a Photoshop Mastery kurzust!
Mondj búcsút a szenvedésnek és utómunkázz végre időben is hatékonyan!