6 hetes online fotótanfolyam ingyen – 8. lecke

Ihász Ingrid

Fotózás, Lightroom és Photoshop online tanfolyamok fotósoknak, akik nem érik be az átlagossal.

Amiről a legkevesebb szó esik a fotós oktatásban...

Ez a téma az, ami az egyik legnagyobb kihívás a kezdő fotósok számára és amiről a legkevesebb szó esik a fotós oktatásban. Ez nem más, mint az instruálás. Persze, meg kell ugrani a többi dolgot is, de az az, ami a legkínosabb, ha nem megy, hiszen van hozzá közönségünk is a fotózott alany(ok) személyében.

Sokak számára még ma is az a jó kép, amikor valaki belenéz a kamerába és mosolyog. Hiszen ezt szoktuk meg évtizedeken keresztül, ez volt a “norma”. Szerencsére ma már az egyéb irányzatok is egyre elterjedtebbek. A modellek instruálásában különböző megközelítések léteznek, én ezt a hármat különítettem el:

Pózoltatás: amikor a fotós megmondja az alanynak, hogy pontosan mit csináljon, hova tegye a kezét, hova nézzen. Ízlésétől és tudásától függő mértékben, de mindenképpen beállít. Ennek az eredménye egy tökéletesen kiszámítható, minden szempontból finomhangolható, beállított kép. Sokszor a kamerába nézve és mosolyogva. Ez a legjobban modellekkel működik, akik már maguktól is rutinosan mozognak a kamera előtt. Természetesen átlagos embereket is lehet pózoltatni, nagyobb fotós gyakorlat esetén egészen sikeresen. Kisgyerekekkel (nagyjából 3-5 éves korig) viszont többnyire kínszenvedés vagy egyenesen lehetetlen. Ez a hagyományos irány, de ide tartozik az újabban divatos, “fine artnak” nevezett stílus is.
Megrendezett pillanatok: amikor a fotós kérdez, viccelődik, feladatokat ad, hogy ezzel valamilyen hangulatot, érzelmet vagy jelenetet idézzen elő. Ennek az eredménye egy természetes(nek ható) pillanat, ami szintén kiszámítható valamilyen mértékben, de messze nem annyira, mint a pózoltatás. A “modellek” többnyire egymással vannak elfoglalva, nem néznek a kamerába. Szokás ezt az irányt lifestyle stílusnak is nevezni.
Megfigyelés: amikor a fotós (szinte) egyáltalán nem avatkozik bele abba, ami történik, hanem igyekszik megtalálni a legjobb helyeket, szögeket, kompozíciókat ezek megörökítéséhez. Ez a dokumentarista stílusra jellemző, aminek már a nevében is benne van, hogy dokumentálja az eseményeket.

Ezek a megközelítések természetesen kombinálhatók is, de általában valamelyik dominál egy adott fotós munkájában. Nekem a második irány a kedvencem, de szoktam időnként pózolt képeket is készíteni vagy megfigyelőként dokumentálni, különösebb rendezkedés nélkül.

Mire figyeljek, ha pózolt képeket készítek?

A legtöbb embert feszélyezi a kamera és tanácstalan, hogy mit is kellene előtte csinálnia. Rosszabb esetben valamilyen védekező testtartást vesz fel, például magára szorítja a karját, összegörnyed, felhúzza a vállát stb. Ez rendkívül rosszul mutat a képeken.

Fotósként a te feladatot őt feloldani és a lehető legjobbat kihozni belőle. Ahogyan az előkészületeknél említettem, érkezz időben és készülj elő, hogy már csak rá tudj figyelni amikor megérkezik és szánj néhány percet a beszélgetésre. Ha te magabiztosan lépsz fel és látszik rajtad, hogy tudod mit csinálsz, az a modellednek is segít feloldódni.

Kezdj nyugodtan egyszerűbb, dinamikusabb feladatokkal, amik segítenek ráhangolódni (az alanynak és neked is), pl. séta, nem kamerába nézős képek vagy hátulról készített fotók. Ha több objektívet tervezel használni, kezdhetsz egy teleobjektívvel (85+ mm), hogy ne kelljen azonnal az arcába másznod. Dicsérd sokat, de ne vidd túlzásba, mert akkor már kilóg a lóláb. Soha ne mondd, hogy valamit rosszul csinál, csak segíts, hogy “még jobb” legyen. Esetleg mutass néhányat a jól sikerült képekből (persze vannak olyanok, akik a legjobb fotón sem tetszenek maguknak).

Ha a pózoltatásban szeretnél fejlődni, akkor Lindsay Adler és Sue Bryce munkásságát ajánlom, mert ők igazi mesterek ebben. Néhány dolog, amire szerintem érdemes figyelni:

Figyelj az arckifejezésre! Egy teljes alakos képnél egy kevésbé előnyös arckifejezés is elmegy, de közeli portrénál sajnos nem. Legyen beszédes a tekintet és a száj ne legyen összeszorítva.
A pózolásban van egy olyan “szabály”, hogy amit lehet hajlítani, azt hajlítsuk. A kifeszített nyak vagy végtagok többnyire nem mutatnak jól a képeken. (Persze lehetnek olyan koncepciók, ahol pont erre van szükség.)
A másik ilyen alapvetés az aszimmetriára való törekvés (lásd például a fenti képen a kezeket).
Ha valaki nem szupervékony nő vagy izmos férfiember, és nem a koncepció része a dominancia, akkor a teste lehetőleg ne nézzen teljesen szembe a kamerával, hanem legyen egy kicsit elfordulva.
Távolítsd a karmerától, amit kisebbnek szeretnél láttatni (pl. csípő) és közelítsd azt, amit nagyobbnak. Ennek megfelelően mindig a kamera felé eső láb legyen hajlítva.
Teltebb embert lehetőleg ne fotózz alulról, mert kevésbé lesz előnyös.
A végtagok lehetőleg legyenek elfordítva, mert ha pont szembenéznek a kamerával, az rövidülést okoz és előnytelenül mutat a képeken.
Ha valaki kényelmesen ül, az általában nem néz ki jól egy fényképen. Az ülőalkalmatosságok szélére érdemes kiültetni a modelleket.
Az arc mellett a kezek a leghangsúlyosabbak a portréknál, ezért nagyon kell rá figyelni, hogy szépen, ne görcsösen álljanak.
A kéz lehetőleg ne legyen ökölbe szorítva és a kézfej ne álljon a kamera felé.
A klasszikus portrénál arra törekszünk, hogy a tenyér ne látszódjon, vagy legfeljebb csak kevés belőle.
Ha az alany nem tudja szépen tartani a kezét, érdemes megkérni, hogy csináljon vele egy lassú mozdulatot, úgy természetesebb lesz.
Az ülő pózoknál sokat segít, ha van mire könyökölni.

Az ingyenes Fotósuli ebookomban ezeket képekkel is illusztrálom, ha még nem tetted, érdemes letölteni!

Hogyan teremtsem meg a természetesnek ható pillanatokat?

A természetes vagy annak tűnő pillanatok megörökítésénél nagyon fontos, hogy megfelelően előkészülj és gyorsan tudj alkalmazkodni – pozícióban, kameraállásban stb. – a sokszor folyamatosan változó helyzethez. Az előkészületekbe minden beletartozik, amiről már korábban szó volt: az alanyok megfelelően nézzenek ki, a tér el legyen rendezve, a történés helye a lehető legjobb fényviszonyok között legyen, a gép pedig annak megfelelően – amennyire lehetséges – előre beállítva, hogy már lehetőleg csak a gombot kelljen megnyomni. Erről itt és itt írtam részletesebben.

Bár a pillanatok időnként spontán is előállnak, alapvetően a fotós dolga ezeket megteremteni feladatokkal, kérdésekkel. Ezekre részben fel lehet készülni előzetesen az alapján, hogy kik fognak részt venni a fotózáson. Más feladatokkal készülünk felnőtt vagy gyerek portréhoz, páros fotózáshoz vagy családi fotózáshoz, és attól is függ, hogy az alanyok mennyi idősek. Ehhez sok inspirációt lehet találni a Promptography Facebook csoportban.

“Pörgesd meg a szoknyádat!”

Talán tudod rólam, hogy a gyerekfotózás a kedvencem. A kisebb gyerekeknél az instruálás nagyjából azt jelenti, hogy sokkal inkább egy kreatív nevelőnek és bohócnak kell lenned, mintsem “csak” fotósnak. Ha a saját gyerekedet fotózod, akkor van egy olyan előnyöd, hogy ismered őt, tudod mi érdekli, mi köti le, tudod min szokott nevetni.

Szóval nem azt mondod a gyereknek, hogy “nézz ide és mosolyogj”, hanem mondasz és csinálsz valami olyat, amitől rád néz (vagy nem) és nevet, és neked már ott van az orrod előtt a gép olyan beállításokkal, amikkel egy (legalább közel) jól exponált és (jó eséllyel) éles kép fog keletkezni. Az előkészületek és instruálás Insta kalauzomban sok olyan feladatot összeszedtem, amik nekem beváltak.

Ha szívesen megnéznéd, hogy a gyakorlatban én hogyan instruálok, ajánlom neked ezt a videót, amiben együtt szerepelünk a kislányommal. A posztban kifejezetten gyerekfotózáshoz adok tippeket! Ha pedig a családi fotózás érdekel, ajánlom az első és a második #kattanjki családi fotós online tanfolyamot, ahol betekintést kaphatsz a lifestyle családi fotózás elméletébe és gyakorlatába, beleértve a hatékony üzleti folyamatokat és a marketinget is. Összeállítottunk hozzájuk 40 feladatot is, amit az instruáláshoz tudsz használni.

Ha szeretnéd a természetes pillanatokat a lehető legtökéletesebb formában megörökíteni, akkor szerezd be az 50 tipp természetes pillanatokhoz ebookot!

A következő leckében végre rátérünk az utómunkára, ami az egyik kedvenc témám!