Fotójog

“A neten találtam, tehát használhatom” és egyéb súlyos szerzői jogi tévedések, amikkel komolyan megszívhatod

Az interneten szinte végtelen mennyiségű kép van, és a legtöbb esetben egy kattintással le lehet őket tölteni. Sajnos még ma is nagyon sokan vannak, akik szemrebbenés nélkül felhasználják akár üzleti célokra is az így szerzett képeket. A korábbi bejegyzéseimben már foglalkoztam azzal, hogy milyen esetben készülhet valakiről kép, illetve vizsgáltam a gyerekeinkről készült képek megosztásának kérdéseit is. …

“A neten találtam, tehát használhatom” és egyéb súlyos szerzői jogi tévedések, amikkel komolyan megszívhatod Tovább »

Felelőtlen, aki a képet tesz fel a gyerekéről a közösségi oldalakra?!

Szoptatás vagy tápszer, együtt vagy külön alvás, igény vagy napirend szerint, bölcsőde vagy három évig otthon, és még hosszasan sorolhatnám azokat a témákat, amik miatt vérre menő harc tud folyni az anyukák között. Egészen hasonló indulatokat vált ki az is, hogy tegyünk-e fel képet a gyerekünkről a közösségi oldalakra (vagy egyáltalán bárhová “az internetre”) vagy …

Felelőtlen, aki a képet tesz fel a gyerekéről a közösségi oldalakra?! Tovább »

Segítség, megint képet töltöttek fel a gyerekemről a Facebookra! Megtehetik?!

A gyerek születéséről az első képet egy családtag posztolta a Facebookra? A nagynéni lefényképezte Józsikát és barátait a szülinapján és kitette a profiljára? Számtalanszor előfordul, hogy egy barát, rokon, nevelő, sőt akár egy idegen képet készít a gyerekünkről, rosszabb esetben a megkérdezésünk nélkül fel is tölti valahová, például a Facebookra vagy az Instagramra. Megtehetik ezt? …

Segítség, megint képet töltöttek fel a gyerekemről a Facebookra! Megtehetik?! Tovább »

Scroll to Top