Anyaként és fotósként nagyon fontosnak tartom az emlékőrzést. A kislányom most lesz másfél éves és hihetetlen belegondolni, hogy ennyi idő alatt is mennyit fejlődött, mennyi minden történt, amire mindig szeretnék emlékezni és öröm felidézni. Ebben a posztban egy különleges karácsonyi fotóalbumot mutatok nektek, amit én készítettem és talán nektek is inspiráló lehet, ha az emlékőrzés különleges és személyes formáit keresitek.
A fotóalbum készítés kihívásai: a bőség zavara…
A világ rengeteget változott azóta, hogy én voltam gyerek. Akkoriban még nem voltak digitális fényképezőgépek (igaz, már feltalálták őket), pláne nem okostelefonok, és bár készültek képek, ezeknek a mennyisége belátható volt, cipősdobozban tartottuk őket és időnként albumba ragasztottuk. Ma viszont percenként lövünk el egy „tekercsnyi” képet, hiszen nem kerül semmibe, nem kell előhívatni, hogy lássuk, milyen lett, és ha nem tetszik, legfeljebb soha többet nem nézünk rájuk (törölni már túl fárasztó lenne).
Azt szoktam mondani, hogy a kislányomnak szépen dokumentált élete van, hiszen folyamatosan készítek róla képeket, megörökítek minden mérföldkövet. Emellett időnként ellátogatunk fotós kollégákhoz is, hogy az ő szemükkel is láthassam és persze, hogy én is rajta legyek pár képen. Így majd ő is láthatja, milyenek is voltunk együtt. Az én babanaplóm tulajdonképpen egy rendszeresen válogatott fotóalbum. Erre a Google Photos-t használom, így a család is folyamatosan értesül róla, ha feltöltünk új képet. De még ebbe a gondosan válogatott bázisalbumba is kerül legalább 1000 kép évente.
Ezért fontos a válogatás!
Sokszor eszembe jut, hogy ha nem válogatnám rendszeresen a képeket, akkor mit nézegetnénk később? Havi sok ezer képet, aminek egy jelentős része ráadásul teljesen értékelhetetlen? (Bevallom, mobillal én is gyártom rendesen a „szemetet”, és abba a témába most nem is mennék bele, hogy bizonyos körülmények között mennyire vállalhatatlan a mobil „felszerelés” minősége, biztosan tapasztaltátok most a karácsonyi családi eseményeknél.)
Szóval 1000 kép még mindig nagyon sok és bár a mobilomat kézbe tudom venni, mégsem nevezném ténylegesen kézzelfoghatónak ezeket. Ilyenkor jön a válogatás válogatása, praktikusan karácsony előtt vagy egyéb alkalomra, aminek az eredménye lehet például egyszerű nyomatott kép, vászonkép a falra, szerkesztett vagy hagyományos fotóalbum.
Karácsony előtt mutattam nektek néhány különleges emlékőrzési módot is, pontosabban olyan alkotókat, akik csodákat művelnek a legkedvesebb képeitekkel. A cikkben említett egyik módszer a scrapbooking, ami sok formát ölthet – fotóalbum, kártya, doboz, fali dekoráció –, de ami közös bennük, hogy személyes vagy családi történeteket örökítenek meg, többek között fényképek felhasználásával.
Egy fotóalbum mind felett: legyen különleges!
Pár hónapja találtam ki, hogy scrapbook albumot fogok készíteni karácsonyra. Hirtelen felindulásból rendeltem is két gyűrűs albumot és rengeteg matricát Kínából. Mint utólag kiderült, nem kellett volna. Már úton volt a rendelésem, amikor megismertem Mónikát, a Punkrose alkotóját, ami után hamar rájöttem, hogy kicsit másképp kellett volna kezdeni (a gyűrűs albumokat azért végül felhasználtuk).
Mónika rendszeresen tart workshopokat, én végül egy személyes foglalkozáson vettem részt nála. Előtte mutattam neki a képeket, amiket a fotóalbumhoz szerettem volna felhasználni, ő pedig ajánlott egy sor olyan dolgot hozzá (papírokat, dekorációt, eszközöket), amikről előtte még nem is hallottam. Ciki vagy nem, fogalmam sem volt például arról, hogy van olyan otthoni szerkezet, amivel könnyen és pontosan lehet nagyméretű papírokat vágni és hajtani, és a művészkést is csak azért ismertem, mert nem sokkal korábban részt vettem egy kollázs workshopon az artKRAFTnál. (Mindig is igazi digitális ember voltam, az utóbbi 1-2 évben kezdtem csak az „analóg” világ felé fordulni.)
A scrapbook hozzávalói
A scrapbook alap stílusához a papírokat előzetesen kiválasztottuk és már ott vártak, amikor megérkeztem. Mónika mutatott scrapbooking technikákat, elrendezéseket, hogy mit hogyan érdemes készíteni és rétegezni, és persze végtelen fajta dekorációs anyagot készített elő. Az albumot fekete lapokkal rendeltem, mert gondoltam, hogy az mennyire menő és jól néz ki. Na azzal kezdtük, hogy leragasztottuk az összeset. A közös munka úgy zajlott, hogy együtt kezdtük el készíteni a fotóalbumot és otthon fejeztem be. Előtte és utána is rengeteget segített. Az őszi-téli betegségszezonban sokat voltam itthon a kislányommal és bevallom, hogy jó volt kicsit kimozdulni és alkotni, ráadásul Mónika személyében egy nagyon kedves és jó embert ismertem meg.
Nem mondom, hogy a fotóalbum általam készített minden lapjával elégedett vagyok (van olyan, amit már most másképp csinálnék), de első próbálkozásra szerintem nem is lett rossz. Annyira a szívemhez nőtt, hogy bevallom, megfordult a fejemben, hogy megtartom magunknak. De szerencsére erőt vettem magamon, és megkapta a kislányom dédije karácsonyra. Hihetetlenül odavolt érte, még nem is láttam ajándéknak ennyire örülni, pedig ismerem már jó pár éve. Azt hiszem, neki ez volt a tökéletes karácsonyi ajándék, nekem pedig az, hogy ő ennyire örült neki. A dédunokája a mindene.
A következő scrapbookot a kislányom 2. születésnapjára fogom készíteni, de azt már szégyentelenül magunknak fogom megtartani.
Megjegyzés: A tartalom nem szponzorált, a workshopon térítés ellenében vettem részt. A scrapbook albumban szereplő képeket Wesniczky Zsófia készítette rólunk.
