Néhány évvel ezelőtt váltottam DSLR, azaz tükrös gépről MILC, azaz tükör nélküli rendszerre. A váltás első 3 hónapjának legfontosabb tanulságait foglaltam össze ebben a posztban. Elsősorban azoknak lesz érdekes, akik DSLR-t használnak, de gondolkodnak a “rendszerváltáson”, illetve azoknak, akik még nem döntötték el, melyik rendszert válasszák (utóbbiaknak néhány dolog azért valószínűleg kínai lesz).
Bár úgy gondolom, hogy elég jó a technikai affinitásom, azt azért fontosnak tartom megemlíteni, hogy nem vagyok sem technikai szakíró, sem tévedhetetlen, de ezzel együtt igyekeztem a legjobb tudásom szerint megírni ezt a cikket.
Ténylegesen nem teljes kategóriákat fogok összehasonlítani, hiszen mind a MILC-ek, mind a DSLR-ek között rengeteg fajtájú és szintű gép van, így ez szinte lehetetlen lenne. A megállapításaimat az általam használt két géppel, a Nikon D750-nel és a Sony Alpha 7 III-mal szerzett tapasztalataim alapján teszem. Lesznek azért persze olyan állítások is, amelyek a teljes kategóriákra igazak. Az összehasonlítás nem teljesen igazságos, hiszen a D750 2014-ben, a Sony A7III pedig 2018-ban jelent meg. Az eredeti árkategóriájuk hasonló, a Nikon kb. 670.000 Ft-ról indult anno, a Sony pedig legalább egy százassal drágábbról. (A D750 ára sokat esett az utóbbi időben, főleg mióta bejelentették az utódját.) Mindkettő profi, full-frame masina, de nem a gyártó csúcskategóriája, hanem inkább nagyon jó ár-érték arányú modellek. (Ezt fotósként mondom, “átlagembernek” ezek nyilván drágák.)
A cím sem véletlen, elsősorban a gyerek- és családfotózás szempontjából hasonlítom össze őket, egyéb műfajokról nem nyilatkozom, hiszen nem (vagy csak ritkán) művelem őket a gyakorlatban. Éppen így nem célom hosszú és kimerítő tesztet sem írni, amiben minden funkciót részletesen bemutatok. Ilyenből rengeteg készült már szakavatott szerzők tollából.
Először is érdemes megnézni, hogy mi az, amiben a MILC különbözik a DSLR-től, és vonzóvá tette a számomra, hogy kipróbáljam családi és gyerekfotózásra.
A kép elkészülése előtt látom az expozíciót
A MILC gépeknél a keresőn keresztül is látható az expozíció, azaz az, hogy az elkészült kép hogyan fog kinézni, nem lesz-e túl sötét vagy túl világos. A DSLR gépeknél a keresőn keresztül csak azt látod, hogy a géped fénymérése alapján milyen expozícióra számíthatsz. Az elkészült képet tudod csak visszanézni, és csak a következő képnél korrigálhatod, ha nem vagy elégedett az eredménnyel. Ennek az oka egészen egyszerűen az, hogy a DSLR-ekben optikai kereső van, azaz a gépben lévő tükörről vetített, (általában) pentaprizma által megfordított képet látod a keresőben, nem pedig a szenzoron keletkező digitális képet, mint a MILC-nél.
Eltérő autofókusz rendszer
A MILC-ek és DSLR-ek autofókusz rendszere eltérő, ami az előző pontban említett technológiai különbségből ered (tükör vs. tükör nélküli). Nem kívánok abban a szerepben tetszelegni, mintha mélyen értenék ehhez, ezért csak annyit emelek ki, hogy – mint említettem – a MILC-eknél a keresőn keresztül is digitális képet látunk, így olyan AI technológiák is elérhetők a keresőn keresztül, mint az arcfelismerés és a szemkövető autofókusz. (DSLR-nél legfeljebb csúcskategóriás modellekben, és csak a kijelzőn live view-ban, a keresőn keresztül nem.) A különböző fókusztechnológiáknak megvan az előnye és a hátránya, sokáig téma volt, hogy a MILC-ek lassabbak, de ez mára már nem igaz.
Kisebb és könnyebb gépvázak
A MILC gépvázak általában kisebbek és könnyebbek a DSLR gépeknél. Ez nyilván szempont mindenkinek, aki nem szeret cipekedni, vagy mondjuk utazásra is szereti magával vinni a gépét, mert nem éri be a mobilos képekkel. Fontos azonban megemlíteni, hogy maguk az objektívek nem feltétlenül kisebbek vagy könnyebbek a MILC rendszerekre sem.
Csendes, sőt hangtalan működés
A MILC-ek csendesebbek a DSLR-nél (nincsen pl. tükör felcsapódás hang), sőt akár hang nélkül is tudnak működni az elektronikus zár segítségével. Ez minden olyan fotózásnál jól jöhet, ahol teljes csend van és nem akarod a zár hangjával sem ezt megtörni. Bizonyos extrém esetekben ez nem tökéletes (bizonyos ledes világításoknál állítólag csíkozódik), de ez megint csak azoknak érdekes, akik jellemzően ilyen körülmények között fotóznak.
Fejlett videós képességek
Bár a videózás nekem még mindig csak jövőbeni terv, a MILC-ek videós képességei verik a DSLR-ekét. Ugyanez igaz a sorozatfelvételekre is egyébként. Szóval ha ezek a területek kiemelten fontosak, akkor a MILC a nyerő.
Van néhány olyan dolog is persze, amitől tartottam a MILC-cel kapcsolatban.
Vajon meddig bírja az aksi
Míg a DSLR-ek keresője optikai, addig a MILC-eké digitális, ami egy újabb képernyő tulajdonképpen. Az pedig fogyaszt rendesen.
Vajon késik, akadozik-e a kereső képe
A képernyőkkel azért elő szokott fordulni, hogy késnek, esetleg akadozott képet mutatnak a tényleges történésekhez képest.
Mennyire lesz drága a móka
A DSLR piacon nagyon jó áron lehet vásárolni használtan objektíveket, számos lencsémet így vettem. A MILC piac még viszonylag fiatal, ezért eléggé szűkös a használt objektív felhozatal itthon.
A MILC-ek közül a Sony A7III-mat azért választottam, mert rengeteg jót olvastam róla, és minden olyan ismerősöm, akinek van, nagyon elégedett vele. Sőt, általában a hittérítők lelkesedésével áradoztak róla. Különösen a szemkövető autofókusza volt az, ami miatt nagyon vágytam rá.
És akkor most lássuk a MILC vs. DSLR tapasztalatokat a családi- és gyerekfotózásra koncentrálva!
Élőkép az expozícióhoz a keresőben
Imádom! Már csak azért is, mert így már szívesebben bízom magamat az életemet könnyítő félautomata megoldásokra (rekesz prioritás, auto ISO) is, hiszen pontosan látom, hogy a gép “hogyan látja” a jelenetet. Így még a kép elkészülte előtt korrigálhatok (expozíció kompenzáció) vagy tudatosan dönthetek úgy, hogy nem áldozom fel a pillanatot a tökéletes expozíció oltárán, és majd utómunkában korrigálom, ha kicsit sötétebb vagy világosabb lett a kelleténél. Mert bizony adódnak olyan pillanatok a gyerek és családfotózásban, amikor nagyon gyorsnak kell lenni, hogy megszülessen a kép, és lehet, hogy nem lesz tökéletes minden beállítás.
Különösen kisgyerekek fotózásakor gyakran előfordul, hogy a történések fényviszonyai egyik pillanatról a másikra drasztikusan megváltoznak. Ha valaki nemcsak az arany órában, állandó (lassan változó) fényviszonyok között fotóz, akkor bizony nem ritka, hogy nagyon gyorsan kell alkalmazkodni, például a gyerekek az árnyékból a fényre kifutnak. Vagy csak simán tragikus hirtelenséggel beborul-kiderül az idő. Egy enteriőr stúdióban pedig mondjuk az ablaktól a szoba másik végébe rohannak a gyerekek. Számos ilyen spontán pillanat adódhat a “megrendezettek” mellett, amit érdemes lefotózni.
Az élőképnek köszönhetően ilyen esetben nem fordul elő az, hogy elfelejtem átállítani a gépemet és lövök egy (rosszabb esetben akár több) fekete vagy fehér képkockát – ami azért szélsőséges fényviszonyok között megesett már velem -, mert azonnal észreveszem, ha ilyen nagy gond van. Félreértés ne essék, nem kattogtatok agyatlanul mindent, figyelem a pillanatokat, fényeket, kompozíciókat, így nagy könnyebbség, ha a fénymérést nem kell külön szemmel tartani vagy mindig visszanézegetni a képeket és remélni, hogy a gép sem jutott az enyémtől nagyon eltérő “következtetésre”.
Van még egy nagyon hasznos funkció, a zebra, amikor is – egyedi beállítás alapján – a képernyő csíkokkal jelzi a kiégett részeket. Így megint csak tudsz dönteni, hogy esetleg visszaveszed az expót, hogy biztosan megmaradjanak részletek a képnek azokon a területein is, cserébe más területeket alulexponálsz.
A kereső képe egyébként szuper, nem tapasztalok semmilyen késést vagy akadozást (ez megint csak egy régről maradt hiedelem). Tény azonban, hogy kikapcsolt állapotból a MILC lassabban tér magához, mint a DSLR, és a szemkövető fókuszra még várni kell. Volt már olyan jelenet, amiről emiatt lemaradtam. Ahhoz képest, hogy a DSLR-t csak felkapom és már készítem is a képet, ez egy kissé bosszantó. Ha nincsen kikapcsolva, akkor azért elég gyorsan ébred, de ebből a szempontból véleményem szerint jobb a DSLR.
Ha szoktál stúdióban, vakuval is fotózni, akkor talán felmerül benned a kérdés, hogy na olyankor mi van. Mert ott nem azt látod, ami a képen lesz, hiszen csak exponáláskor villan a vaku. Ilyenkor érdemes átállítani a MILC kijelzőjét, hogy ne a tényleges expozíciót mutassa, hanem egy “sima” élőképet (ha nincs extrém sötét, ezt sem muszáj megtenni). Ez ugyan egy plusz “macera”, de a Sony A7III-nak van egy csomó olyan gombja, amire egyedi funkciókat programozhatsz, vagy beteheted ezt is a funkciók (Fn) közé, vagy felveheted a kedvencek menüjébe, és így gyorsan elérhető ez a beállítás is.
Az aksi
Az élőkép témájához szorosan kapcsolódik, ezért itt foglalkozom vele, hogy vajon mennyit bír az akku, nem merül-e le túlzottan hamar. Tény, hogy kevesebbet bír, mint a DSLR-é, de ez a családi fotózásnál semmilyen hátrányt nem jelent nekem, kb. 3-4 fotózást is meg tudnék csinálni egyetlen aksi feltöltéssel, alkalmanként többszáz képpel. Hivatalosan 610/710 képet ígérnek, de ennél lényegesen többet lehet lőni. Nekem ez bőven elég. (Általában nem fotózok egymás után többet, ezért simán megoldható, hogy minden fotózásra feltöltött aksival megyek.)
Az viszont bosszantó, hogy nem adtak külső akkumulátor töltőt a Sony A7III géphez, azaz csak úgy lehet tölteni az akkut, ha benne van a gépben. Így ha pótaksit szeretnék, akkor vehetek külső töltőt is hozzá, és ha gyárit szeretnék, az bizony aranyáron van.
(Szemkövető) autofókusz
Zseniális funkció! Bár én is hiszek abban, hogy nem a géptől lesz valaki jobb fotós, be kell ismernem, hogy ez egy olyan funkció, ami egyszerűen jobban teljesít, mint én. Elsősorban a dinamikus jeleneteknél van jelentősége, nehezen tudom elképzelni, hogy másképpen lehetséges gyakorlatilag hibázás nélkül tűéles képeket lőni futva egy szintén rohanó gyerekről. Olyan képeket tudok elkészíteni, amiket korábban nem tudtam, vagy csak magasabb hibaszázalék mellett.
A Nikon D750-es gépemen back button fókuszt használtam (egy pontos autofókusszal), azaz az egyik hátsó gombra volt a fókusz programozva a gépemen. Ez azt jelenti, hogy ha egyszer lenyomtam ezt a gombot és elengedtem, akkor egyszeri módban rögzítette a fókuszt és akár át is komponálhattam a képet, majd exponáltam (ilyenkor az exponáló gombnál ki van kapcsolva, hogy élesítsen félig lenyomva). Ha pedig nyomva tartottam a gombot, akkor követő módban működött, azaz követte, ami “alatta” volt és így exponáltam, általában sorozatfelvételt. A Sony-nál egy gombra programoztam a szemkövetést, egy másikra pedig a sima fókuszálást (back button fókusz). A Nikonon a back button fókuszt 99%-ban arra használtam, amire most a szemkövetést, azaz hogy egy rohanó gyerekről lőjek vele (lehetőleg) éles képeket. Na ez az, amiben a Sony nagyságrendekkel jobban teljesít (legalábbis a Nikon & én kombinációnál)!
Van egyébként lehetőség arra is, hogy arcokat jegyeztessünk meg a rendszerrel és közöttük prioritást állítsunk fel. Egy családi fotózásnál lehetnek például a gyerekek a legmagasabb prioritásban. Ha nincsen prioritás, akkor többnyire arra fókuszál, aki a legközelebb van a kamerához. Ha többen vannak a képen, és mondjuk nem a gyereket szeretnéd fókuszban, hanem az anyukát, akkor már eggyel macerásabb a helyzet, hiszen a fókuszpontot a másik személy fölé kell vinni, majd még aktiválni a szemkövetést (ez persze nem kötelező), ami miatt lehet, hogy nem sikerül a kívánt képet elkészíteni. Úgy tapasztaltam, hogy vannak olyan világítási helyzetek is, amikben nem működik megbízhatóan a szemkövetés, talán azt várod, hogy ez az ellenfény lesz, de nem, sokkal inkább a felezővilágítás volt az, aminél nem akart fókuszt találni a szemen.
Nagyon tetszik a MILC-ben, hogy a DSLR-rel ellentétben nemcsak egy viszonylag kis területen helyezhetők el a fókuszpontok, hanem a kereső szinte egészén (a Sony A7III esetében ez kb. 93%). Összehasonlításképpen: a Nikon D750 esetében 51 fókuszpont van, a Sony A7III-nál 693 fázisérzékeléses és 425 kontrasztérzékeléses AF-pont. Egyetlen dolog zavar egyébként ezzel kapcsolatban a Sony-nál, mégpedig az, hogy még a legkisebb fókuszpont is viszonylag nagy, ami miatt előfordulhat, hogy nem pontosan oda kerül a fókusz, ahova szerettem volna.
Méretek és súly
A Sony A7III lényegesen kisebb és valamivel könnyebb (126.9 mm x 95.6 mm x 73.7 mm, 650 g), mint a Nikon D750 gépvázam (141 mm x 113 mm x 78 mm, 750 g). Hozzá kell azonban tennem, hogy ez a Nikon DSLR modell kiemelkedően kicsi és könnyű.
Szóval a gépváz súlyánál lehet nyerni valamennyit, de a profi lencsék nehezek és nem is kicsik. A súlyon igazából akkor lehet “spórolni”, ha beéred a belépő vagy középkategóriás lencsékkel. Ezért választottam például az 55 mm-es F1.8-as és az új 35 mm-es F1.8-as objektíveket a Sony-hoz. Nekem ezek az “utazós” lencsék, de a 85 mm-es portré lencsénél nem adtam alább az 1.4-esnél (elsősorban nem a fényereje, hanem a minősége miatt). A Sony 85 mm F1.4 egyébként 107.5 mm hosszú és 820 g, ugyanez a Nikon DSLR-hez 84 mm hosszú és 595 g. Tervezem még a 135 mm-es F1.8-asat is beszerezni, ami szintén nagy és nehéz, viszont cserébe csodálatos lesz.
A méreteken és a súlyon azért pörgök ennyit, mert nem szeretek cipelni, és mivel többnyire kültéren fotózok, a felszerelésemet sohasem teszem le. Vagy a hátizsákban van vagy a Spider Holster övemen, és nagyon nem mindegy, hogy mekkora súly csüng rajtam, hiszen egy családi és gyerekfotózáshoz elengedhetetlen a mozgékonyság, sokszor kell gyorsan pozíciót váltani, lemenni a gyerekek szintjére stb.
Van egyébként az a faktor is, hogy az ügyfelek hajlamosak a nagy gépeket tartani profinak. Volt olyan is most az utóbbi hetekben, aki megjegyezte, hogy milyen kis gépem van. Engem mondjuk ez egyáltalán nem érdekel, hiszen nem azért kicsi a gépem, mert egy kompakttal fotózok, és egy értő szem úgyis észreveszi, hogy profi, minőségi darab. Nekem egyébként nagyon kényelmes fogni, de azt nem tudom, hogy mondjuk egy nagy férfikézbe hogyan fekszik.
Árak és használt piac
Ha már a vázak és a lencsék, ide kívánkozik az árak és használt piac témája. Sajnos azt tudtam előre, hogy a Sony MILC használt piac nem igazán létezik, legalábbis jó minőségű Sony lencséket nehéz lesz használtan kifogni. Én egyébként a Fotoplus-nál szoktam vásárolni, nekik is vannak időnként használt lencséik Sony E-bajonettel is. Ilyenkor gondolkodik el az ember (lánya) még a céges vásárláson, uram bocsá a szürkeimporton is.
Mások biztosan számításba veszik a konverteres lehetőségeket is, így bármilyen lencsét feltehetnek a gépre, de ezek – bárki bármit mond – kompromisszumos megoldások, az autofókusz tekintetében biztosan. Szeretném a gépem képességeit maximálisan kihasználni.
A Nikonon többnyire a 24-70 mm F2.8 és 70-200 mm F2.8 objektíveket használtam, de amikor megláttam, hogy ezek a Sony-ra mennyibe kerülnek, akkor már tudtam, hogy most már tényleg itt az ideje fixekre váltani. El is kezdtem erre szoktatni magamat, és ehhez szerencsére kaptam kölcsön fix lencséket a Nikonhoz, így megbarátkoztam a lábzoommal. Most már jobban is szeretem, mert sokkal több mozgásra és gondolkodásra sarkall, a nagyobb fényértékről és a képminőségről már nem is beszélve.
+1: Színek
Az egyetlen komolyabb panasz, amit a Sony-val kapcsolatban előzetesen hallottam, az a színekre vonatkozott. Ezt azért nem említettem külön az elején, mert ez számomra nem volt visszatartó erő. Tény, hogy másmilyenek a színek, mint a Nikon esetében, és ha őszinte akarok lenni, akkor a Nikoné jobban tetszik, de az utómunka során mindkét rendszer esetében el tudom érni azt az eredményt, amivel elégedett vagyok. Az Iwona Podlasinska workshopon például mindkettő gépet használtam. Meg tudod állapítani, hogy melyik kép melyikkel készült?
A Sony nyers képeit némileg másképpen dolgozom fel, mint a Nikonos képeket (például kevesebb élesítés is szükséges), de semmilyen drámai dologra nem kell gondolni. Érdemes tudni azt is, hogy a Capture One Express verziója ingyenesen elérhető a Sony (és Fuji) gépekhez, tehát a Lightroomra sem kell feltétlenül költeni a nyers képek feldolgozásához.
A csendes működésről, illetve videóról nem fogok írni külön, mert egyik funkciót sem használom a gyakorlatban. Az előbbire jelenleg nincs igazán szükségem (pedig kímélhetném a zárat), az utóbbit pedig csak tologatom magam előtt, hogy kellene. Ha a fotós “hangtompítás” témája bővebben érdekel, akkor nézd meg ezt a cikket. (Ja, és még egy, de ezt már biztosan te is megtetted.)
Felmerülhet még az ilyen rendszerváltásnál az is, hogy mennyire szoktad meg egy adott márka kezelőfelületét, és emiatt mennyire nehéz a váltás. Sokan szidják a Sony menürendszerét, nekem nincs vele gondom, gyakorlatilag mindent megtalálok. A Nikonnál évek múltán is többször Google-öznöm kellett, hogy jaj, hol is volt az adott funkció, mert elfelejtettem és nem találtam a menüben. Az egyetlen dolog, ami szokatlan, hogy a Sony-nál a fókuszpontot egy joystick-kal (vagy az érintőképernyővel) lehet mozgatni, és nekem egyelőre még egyik sem áll kézre. De az esetek nagy részében úgyis a szemkövetést használom, ahol viszont csak a gombot kell nyomnom, amire azt ráprogramoztam.
És hogy mi az ítélet, DSLR vagy MILC?
Úgy döntöttem, hogy eladom a DSLR felszerelésemet. Szívesen megtartottam volna, mert a szívemhez nőtt és számomra kedves képeket készítettem vele, de jelenleg luxusnak tartom, hogy két rendszert tartsak fenn, és a Sony felszerelésem bővítése úgy a legegyszerűbb, ha a Nikont eladom.
Nem mondom, hogy mindenhez biztosan jobb a MILC, és hogy nincsenek hátrányai, de nálam az előnyök többet nyomtak a latban. Ha most kellene kezdő gépet választanom, akkor is inkább MILC-et vennék.
9 thoughts on “Milyen fényképezőgépet válassz? DSLR vs. MILC”
Ez nagyon hasznos volt, rendesen elgondolkodtam a váltáson. 😀 Nekem is Nikon D750-em van, és ami hátrány valóban, hogy nem látom a keresőn keresztül előre, hogy milyen lesz az elkészült kép, illetve a szemkövetési funkció is nagyon hiányzik. De ezeken kívül nagyon szeretem a Nikont (lehet, hogy csak megszokásból), viszont abban biztos vagyok, hogy még mindig nem ismerem minden funkcióját, és rám férne ebből egy (ki)oktatás. 🙂
Örülök, hogy hasznos volt! 🙂 Én is szerettem a Nikont, de végül nem bántam meg a váltást.
Helló Ingrid!
A D750-hez kérnék egy segítséget. Jelenleg nekem is a hátsó gombra van téve a fókusz, de csak abban a módban, ahogyan előzetesen be van állítva AF-S, AF-C, stb. Segítenél, hogyan állítható be úgy, ahogy ebben a posztban írtad? Azaz megnyomva rögít és átkomponálható a kép, még folyamatos nyomvatartás mellett folyamatos a követő fókusz. Köszi.
A back button focus-nál csak AF-C-re kell állítani és akkor így működik. Még az lehet a gond esetleg, hogy nincs engedélyezve az élesítés nélküli exponálás. (Ha nincs, akkor nem tudsz úgy exponálni, ha nincs lenyomva az élesítés, tehát nem tudsz átkomponálni.)
Köszi Ingrid! Megyek és ki is próbálom.
“Fejlett videós képességek…. Szóval ha ezek a területek kiemelten fontosak, akkor a MILC a nyerő.”
Ha a fentiek fontos szempontok a választásnál, körültekintően olvassuk el az apróbetűs részeket 🙂
Pl. a 20 képkocka/mp sebességet csak az elektronikus redőnyzár használatával lehet elérni, ami gyártótól függetlenül, alkalmatlan sport – és vadfotózáshoz, illetve bármilyen gyors mozgáshoz, mert jelentős torzulás léphet fel a képen. Ilyen esetekben kénytelenek vagyunk a mechanikust használni, itt még a felső kategória is max. 10-12 képet tud. Továbbá érdemes utána járni, mely objektívekkel képes ilyen sorozatfelvételre.
Videót illetően… full HD-t vagy 4k-t a jó DSLR-ek is tudnak, ami igazán ütős előrelépés volt a MILC esetén a 8k illetve a 100 vagy 120 kép/mp képesség HD és 4k felvételeken. Néhány dologgal itt is érdemes számolni. A 8k erőteljes melegedést okoz a gépekben. Van gyártó aki ventillátort szerelt a vázba, a legkevesebb, hogy jobban fogyasztja az akksit. Más gyártó esetében a gép egyszerűen kikapcsol ha túlmelegszik, ilyenkor percekig hűl, miután visszakapcsolható sem tud már olyan hosszú ideig működni mint először. Olyan vázak is lehetnek, melyek 15 perc után leállnak. Nem biztos, hogy egy esküvő belefér.
Limitálva lehet a 100 vagy 120 kép/mp videók hossza is, némelyiknél 7 perc 30 mp. Ügyelni kell a memória kártya típusára is, az SD/SDHC-k olyan fáj formázást kaphatnak, amelyeknél a videó max, mérete 4 GB lehet, ha ezt eléri a gép újat kezd, ezért ezeket csak egyesével lehet majd lejátszani. Érdemes tehát SDXC-t használni, itt nincs 4 GB határ. Ajánlott az SDXC UHS-II használata, megbízható gyártótól, egy ilyen ára 90-100 ezer is lehet. Ha esetleg nem költöttünk eleget a vázra és objektívre 🙂
Köszi a kiegészítést!
Jó kis cikk, nyilván saját tapasztalati forrásból.
Én anno szintén DSLR-t használtam, igaz 4/3-os rendszert, de ritkán vittem magammal, mert még az is nagy volt és nehéz egy egész napos túrára. Pedig szerettem.
3 éve váltottam MILC-re. Végig vettem a szempontokat.
Legyen kicsi, legyen könnyű.
Tudjon videót készíteni.
Legyen megfizethető
Legyen kellő mennyiségű objektív ami elérhető a piacon
3 márka akadt fent a rostán: A SONY 6000-es szériája, a PANASONIC G széria, és az OLYMPUS OMD széria.
Tovább olvasva a leírásokat és a teszteket, az OLYMPUS lett a befutó, az 5 tengelyes IS, a rengeteg features, és a nagyon jó testre szabhatóság miatt.
Igaz, hogy a SONY APSC 6000-es vonalához képest ez csak 4/3-os szenzorral rendelkezik, ez azonban a videó készítésénél nem számít a még kisebb tömeg és az IBIS annál inkább.
Fotózásnál, mivel utazós, tájképes és újabban street fotós vonalat képviselek, megint csak a méret a tömeg, valamint kevés fény/hosszú záridő esetén az állvány használatának mellőzése és a kézből fotózás lehetőségére ad lehetőséget.
Beltérben, pl. templom a kis szenzor előnye, a nagyobb mélységélesség tág rekesz esetén is így önmagában ezért nem kell a nagyobb és jóval drágább fényerős objektíveket megvásárolni.
Persze ezek csak az én szempontjaim.
Örülök, hogy tetszett a cikk és köszi, hogy megosztottad a szempontjaidat és választásodat!