Egyszerűen imádom Iwona Podlasińska munkáját. A képei az álom és a valóság határán helyezkednek el, ami nagyon közel áll hozzám. Olyan varázslatos módon mutatja meg nekünk a világot és benne a gyerekeket, ahogyan talán nem is tudnánk megörökíteni, vagy egyáltalán látni. Terveztem, hogy készítek interjúkat olyan híres nemzetközi fotósokkal, akik leginkább inspirálnak, és ő – természetesen – közöttük van. Ő lesz az első interjúalanyom. Ahogyan már tudjátok, júliusban Magyarországon is workshopot fog tartani, ezért szerettem volna egy kis ízelítőt is kérni arról, hogy mire számíthattok.
Úgy tudom, hogy eredetileg építész vagy. Hogyan fordultál a fotózás felé?
Hobbiként kezdtem. Érdekelt a gyerekfotózás és nagyon inspirált más fotósok munkája, ezért elkezdtem megtanulni, hogy hogyan tudok jobb képeket készíteni a saját gyerekeimről. Sosem gondoltam erre karrierként. Főállásban építészként dolgoztam, családi vállalkozásunk van az építőiparban. Amikor világszerte megismertek, rengeteg megkeresést kaptam workshopokkal kapcsolatban és kihívásként, illetve extra bevételi lehetőségként tekintettem erre. Otthagytam az építőipart, amikor rájöttem, hogy a workshopok tartása az álommunkám.
Nagyon szeretem a képeidet, mert az álom és valóság között állnak. Mi a titkod?
Köszönöm szépen. Nehéz megmondani, mert számos tényező együtt alkotja. Nagy figyelmet fordítok a fényre, amit használok. Nagyon jellemző ízlésem van a fényeket illetően. A pózok megint csak fontosak nekem. Úgy szeretem viszontlátni a gyerekeket, hogy el vannak lazulva és bizonyos érzelmeket fejeznek ki. A szerkesztés talán van némi hatással a képeimre, de az emberek sokszor meg vannak róla győződve, hogy ez csak utómunka, miközben az csak az utolsó lépése a képalkotás hosszú folyamatának, szóval nem állíthatnám, hogy az utómunkám megismerése mindent megmagyarázna.
Két gyönyörű gyereked van, akiket nagyon gyakran fényképezel. Sokat viccelődünk a fotós barátaimmal azon, hogy milyen nehéz a saját gyerekeinket fotózni, és hogyan működnek együtt más fotósokkal, velünk meg nem. Hogyan csinálod? És általánosságban, mi a megközelítésed a gyerekek fotózásával kapcsolatban?
A workshopon részletesen bemutatom a megközelítésemet a gyerekekkel való munkáról, de egy kis előzetest adok nektek. A saját gyerekeimet sohasem kértem, hogy pózoljanak nekem, sőt arról sem szóltam nekik, hogy képet készítek. A háttérben próbáltam maradni, észrevétlenül, hogy a legjobb pózokat és jeleneteket le tudjam fényképezni. A munkám az volt, hogy ezekbe a pillanatokba belehelyezzem magam. Egy kicsit segítenem kellett. Játékokat szervezni a gyerekeknek, elvinni őket olyan helyekre, amiket szépnek találok. De sohasem erőltettem rájuk semmilyen pózt. Úgy gondolom, hogy a legtöbb fotósnak az okoz gondot a saját gyerekeivel való munka során, hogy azt várják, hogy pózoljanak és viselkedjenek, amikor ott van a fényképezőgép. Miközben a gyerekek vagy nem értik miért kell valamit csinálniuk vagy pontosan értik, hogy nem nyernek semmit ebből a helyzetből. Ez a megközelítés nagyon jól működött a saját gyerekeimmel, de nem működött túl jól a workshopokon.
Ha megnézzük a képeidet, úgy tűnik, hogy rengeteg Photoshop “mágia” van bennük, sokan azt is gondolhatják, hogy erősen montírozva vannak. Mi az álláspontod erről? Fontos az utómunka is annyira, mint maga a kép elkészítése?
Néhány képem montázs. Talán minden ötödiknél hozzáadok másik eget vagy holdat vagy valami ilyesmit. De nagyrészt Lightroomban szerkesztem a képeimet. Szóval ha nem adok hozzá vagy távolítok el valamit az eredeti képről, akkor egyáltalán nem használom a Photoshopot. Ahogyan korábban mondtam, minden együtt számít. Van a fejemben egy elképzelés a kész képről, amikor elkészítem a felvételt, szóval minden számít. Ha az ötletem valahogy nem valósítható meg a gépben, akkor több képet készítek és kombinálom őket Photoshopban, hogy elérjem a kívánt hatást. De a legtöbb tanítványom meglepődik rajta, hogy mennyi mindent el tudok érni csak a Lightroom használatával.
Mi a leginkább inspiráló számodra mostanában?
Szeretek animációs filmeket és könyvillusztrációkat nézni. Ugyancsak szeretek fotós inspirációt keresni. Nagyon inspirálónak találom a portréfotózást, főleg a fine artot, a tájképeket és montázsokat. Szeretek komorabb hangulatú képeket nézni. A legutóbbi felfedezésem Frantistek Konopka, akinek a csodálatos komor fotósorozatait nagyon inspirálónak találom.
Számtalan fotós díjat elnyertél a pályád során. Van olyan közöttük, amire különösen büszke vagy?
Nagy rajongója vagyok a Flickr-nek. Ott kezdtem a fotós utamat és sokat segített az első években, szóval a legnagyobb boldogság az volt számomra, hogy az én képem lett a legnépszerűbb a teljes Flickr közösségben 2017-ben.
